2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Megáldották az „Egyházmegye Második Megalapítójának” síremlékét

2021. május. 27.

Hám János püspök mielőbbi boldoggáavatásáért imádkoztunk május 25-én a Szatmárnémeti Székesegyházban, valamint az esti szentmisét követően Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta az "Egyházmegye Második Megalapítójaként" is ismert egykori főpásztor újonnan elkészült síremlékét.

Hám János püspököt így méltatta főpásztorunk: „Mi büszkék lehetünk arra, hogy püspökeink között volt egy olyan püspök, akit úgy hívtak, hogy Hám János. Aki választott esztergomi érsek és hercegprímás is volt, és aki egy nagyon egyszerű gyöngyösi családból származott, de szorgalmával és példamutató papi életével kivívta a hívők, a papság és a világi hatóságok bizalmát, és tiszteletét.

Isten Szolgája Hám János egy nagyon szerény, önmegtagadó és vezeklő életet élő püspöke volt Szatmárnémetinek, aki saját magának semmit sem gyűjtött. Az ő igazi nagysága életszentségében volt, van, és abban, ami ebből fakadt. Hiszen Isten iránti szeretetéből nagyon sok áldozata árán épülhettek a templomok, rendházak, s az emberek iránti szeretet motiválta azoknak az intézményeknek a megteremtését, ahol az árva gyerekek otthonra, a tanulni vágyók tudásra és nevelésre, a betegek gyógyulásra, s az idős, magukra maradt öregek szeretetre és gondozásra leltek. Szívesen hozott áldozatot a rászorulókért, mert bennük Krisztust látta és szolgálta.

Harminc éves püspöki munkájával kiérdemelte az „Egyházmegye Második Megalapítója” címet, szent életével pedig örök időkre példaképe lett püspököknek, papoknak és minden kereszténynek.”

Hám János 1828. április 15-én vette át a Szatmári Egyházmegye kormányzását. Székfoglaló beszédében pedig így figyelmeztette papjait: „Ne legyenek bérért elszegődött szolgák, hanem igazi pásztorok, akik féltve védik juhaikat és készek értük akár életüket is áldozni.” És ez az áldozatos szeretet jellemezte egész püspöki szolgálatát, teljes papi életét.

V. Ferdinánd király 1848. június végén esztergomi érsekké nevezte ki Hám János püspököt, majd 1848 augusztus 1-jén Viale-Prelà bécsi nuncius egy jelentésében így méltatta az újonnan kinevezett főpásztort: „Msgr. Hám valóban Isten szellemétől telt, mindenki úgy tekint rá, mint szentre, az egész magyar püspöki kar örül az Úrban, hogy egy olyan főpásztort kap, aki méltán megérdemli valamennyiök megbecsülését. Bölcsessége, az egyházi ügyek széleskörű ismerete, és az a bizalom, amit a kormánynál is élvez, nagymértékben képessé teszik őt, hogy mint prímás, rendkívüli szolgálatot tegyen az egyháznak.”

A forradalom és szabadságharc leverését követően Ferenc József már eltekintett Hám János kinevezésének római felterjesztésétől, így a szentéletű püspök visszatért a Szatmári Egyházmegyébe, ahol újult szeretettel és lelkesedéssel fogott az építés munkájába. Ekkor írta meg emlékiratait is, melyben hányattatott sorsát így értékelte: „Uram, felemelvén földre vertél!”

1857. december 30-ra virradó éjszaka az életszentség hírétől és papjainak, híveinek hálás szeretetétől övezve tért meg a Mennyei Atya házába. Az ő példája ma is lelki gazdagság és erő forrása. Személye örök emlékeztető, hogy a politika zűrzavarában ne veszítsük szem elől a Történelem Urát, aki gondviselő szeretetével kíséri az egyes emberek és a népek életét.

A Szatmári Egyházmegyében minden szentmisében Hám János boldoggáavatásáért imádkoznak a hívek. „Kérjük Hám János püspök közbenjárását. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert ő nem csak míg élt, viselte gondját övéinek, a Szatmári Egyházmegye híveinek, a keresztényeknek, egész magyar közösségünknek, hanem a mostaniaknak is.” – buzdított imádságra Jenő püspök.

A szentmise végen Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta Hám János újonnan elkészült síremlékét is.

Angelo Amato bíboros úr, a Szentté-avatási Kongregáció prefektusának aláírásával 2011. március 9-én a 2167–5/11 számú leirattal engedélyt kaptunk, hogy a boldoggá-avatási per újra indítása előtt álló, boldogemlékű Hám János püspök földi maradványait felhozzuk a székesegyház kriptájából, és a székesegyházban helyezzük el.  

2012. október 31-én felnyitottuk a külső, fém koporsót. Benne az eredeti fa koporsó felső részét szilárd állapotban találtuk. A fa koporsó alsó része viszont már erősen bomlásnak indult. A fa koporsó felső részét levéve boldogemlékű Hám János püspök földi maradványait szép, rendezett formában, eredeti fekvő állapotában találtuk. 

A földi maradványokat sértetlen formában tudtuk átemelni az új fa koporsóba. A csontok, a fejtől a lábig, egyben maradtak, nem mozdultak el – már amennyire külsőleg meg lehet állapítani –, mert a ruházat jól összefogta. 

A díszes szarkofág restaurálása után 2013. május 25-én ideiglenesen a székesegyház Szent Antal kápolnájába helyeztük el. A székesegyház felújítási tervébe befoglaltuk egy méltó sírhely elkészítését, ami, hála a gondviselő Istennek meg a tervezőknek és kivitelezőknek, elkészült. Hám püspök födi maradványa itt, az újonnan kialakított nyughelyen pihen, melyet most ünnepélyesen megáldunk. A fém koporsót benne az eredeti fa felső résszel, az egyházmegyei múzeumunk előterébe állítottuk ki, ahol mindenki számára megtekinthető lesz.