2019. június. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2019. június. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Ministránsok, ha találkoznak

2019. április. 8.

Három egymást követő szombaton keresztül hívta kirándulásra a ministránsokat a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája.

Itt vagyok, engem küldj (Iz 6,8) mottóval rendezték idén is a ministránszarándoklatokat. 2012-ben hívták először útra az egyházmegye különböző templomaiban oltárszolgálatot teljesítő fiatalokat, s már akkor is az volt a cél, hogy lehetőséget adjanak nekik a találkozásra, a barátkozásra, a hitben és tudásban való fejlődésre. Március 23-án a Szatmári Főesperesség ministránsai látogattak Nagykárolyba, 30-án a Nagykárolyi Főesperesség ministránsai Nagybányára, április 6-án pedig a Máramarosi Főesperesség ministránsai Szatmárnémetibe.

A ministránsok minden esetben az adott városok templomait látogatták meg. Többnyire a helyi plébános fogadta őket és beszélt nekik a közösségről, a liturgikus időről, bemutatta a templomot, válaszolt a kérdéseikre. A fiatalok mindenhol elmondtak egy imát és feladatot is kaptak, amit megoldva közelebb kerültek egy nagyobb rejtvény megfejtéséhez. A sétában is szép napokat minden esetben szentmisével zárták. A három szombat résztvevőit összeadva elmondható, hogy mintegy 250 ministránst mozgatott meg az idei rendezvény. A fiatalok jól érezték magukat, hiszen ahogy minden alkalommal, ha ministránsok találkoznak, jutott idő a derűre, a szórakozásra is. Hasonlóan értékes pillanatokat ígér a május 25-én, a mikolai Szűz Mária Királynő plébánián megrendezésre kerülő egyházmegyei ministránstalálkozó is.