Huszonöt év papi szolgálat mögött nem csupán állomáshelyek, feladatok és elvégzett munkák sorakoznak, hanem arcok, találkozások, családi és közösségi emlékek, küzdelmek és kegyelmi tapasztalatok is. Ft. Veres Attila felsőbányai plébános ezüstmiséje alkalmából ezekre tekint vissza és osztja meg gondolatait az olvasókkal.
Hogyan emlékszik vissza gyermekkorára és családi hátterére?
Gyermekkoromban sajátosan ötvöződött a szatmárnémeti városi életforma, amelyet szüleim képviseltek a nagyszülők falusi, gazdálkodói életmódjával. Édesapám gyári munkásként, édesanyám háztartásbeliként gondoskodott rólam és két testvéremről. Az általános iskolai éveket anyanyelvű képzésben, jó tanári és osztálytársi közösségben töltöttem, de talán a vakációk hagyták bennem a legmélyebb nyomot: a nagyszülőknél, Erdődhegyen és Csanáloson töltött nyarakat a vallás és a kultúra jellemformáló öröksége itatta át: a szülőföldön való munkálkodás, a hagyományok tisztelete, a szabad gyermeki játékosság, a családi-baráti kapcsolatok értéke.
Családi hátterem sajátossága, hogy édesanyám csecsemőkoromban balesetben életét vesztette: egy elsodró kamion elől úgy mentette meg gyermekeit, hogy minket ellökött, de neki már nem volt ideje elugrani és feláldozta életét, hogy mi élhessünk. Édesapám később újra családot alapított, és gondoskodó, áldozatos lelkű édesanyát adott mellém felnevelésemhez.
Mikor érezte először Isten hívását a papságra? Volt-e olyan személy vagy lelki élmény, amely ebben megerősítette?
A fiúk általában később érnek. Én 7–8. osztályos koromban éreztem először vonzalmat az egyházi élet iránti elköteleződésre. Ettől fogva mindennap ott voltam a szatmári Szent Család-, vagy az épülő Szentlélek-templomban. Megragadott az egyházi közösség minden generációt felölelő összetartozása, dinamizmusa inspirált.
Az általános iskola elvégzése után, 1991-ben felvételt nyertem az éppen akkor induló egyházi iskolába. Az első generációs Hám János-os diákok sorában, ahol harminc fiú kezdte el a gimnáziumot, áthatott minket az újraszerveződő egyházi élet lendülete. Plébánosok, káplánok, spirituálisok hosszú sora vonul végig lelki szemeim előtt, akiknek lelkipásztori egyénisége iránymutató volt számomra. Annyira jó közösség voltunk és olyan jól foglalkoztak velünk, hogy 1995-ben ebből az egyetlen osztályból tízen felvételiztünk a teológiára, abban az évben 10 kispapja volt a 7 szatmári egyházmegyének első éven!
Hogyan fogadták szülei és családtagjai papi hivatásának gondolatát? Bátorították-e ezen az úton?
Mint szülők, természetesen nekik is volt elképzelésük a jövőmet illetően, és bizonyos szakmák, hivatások felé irányítottak volna. De ahogy idővel egyre inkább kiviláglott az egyházi élet iránti elköteleződésem, mindenben elfogadták és támogatták a papi pályára való lépésemet. Külön megérintett a nagyszülők öröme, akiknek imádságos háttere erőt adott az útra induláshoz. Hivatásom formálódásában az egész család, a rokonság és a templomi közösség minden szinten mellém állt.
Hogyan emlékszik vissza a szemináriumi évekre? Miben gazdagodott ott a lelki irányítás, a papságra készülő társak és a tanulmányok által?
A tanulmányokban való előrehaladást segítette a könyvek iránti szeretetem. Már a Hám János iskolában könyvtárosként önkénteskedtem, és ezt a teológián is folytattam. A korábbi jó osztálytársak mellett újszerű volt megismerkedni a más régiókból érkező, hasonló érdeklődésű fiatalokkal, akik más-más kulturális örökséget hoztak magukkal. A tanulmányok rendszerezettsége is tetszett, tágította a tudás befogadásának lehetőségét. A programok fegyelmezett betartása soha nem okozott gondot. Amikor pedig a másod év elvégzése után lehetővé vált a külföldön való továbbtanulás, még átfogóbb távlatok nyíltak meg előttem.
Milyen érzésekkel gondol vissza pappá szentelésének napjára? Mi az a papi jelmondat, amely végigkísérte szolgálatát?
Papi jelmondatom: „Isten országa közöttetek van." Ez alapvetően lelkipásztori beállítottságomat fejezi ki. Ahogy Jézus is az emberekhez ment, és az örömhírt az ő valóságuk szövevényeiben tárta fel, ezt éreztem magam számára is irányadónak: a vallás nem életidegen, hanem nagyon is életízű. Teológiai meggyőződésem alapján Istennek egyetlen valóságát tartom szem előtt, mert nincs két külön valóság. A Biblia lapjain Isten immanensként, velünk lakozóként mutatkozik be.
Szentelésem napja nagyon szép volt számomra: a Szatmárnémeti Székesegyházban részesülhettem ebben a szentségben, primíciámat pedig a Szent Család-templomban ünnepeltem. A család, a barátok és a közösség összefonódása mély lelki emelkedettséget oltott szívembe.
Melyek voltak szolgálatának állomásai, legnagyobb örömei és legnagyobb kihívásai?
Időrendi sorrendben a következő papi állomáshelyeim voltak. Máramarosszigeten kezdtem működésemet. Itt egy évig voltam segédlelkész és plébánosom megbízásából elláttam a kamarai filiát is. Ezt követte 2002-ben az első plébánosi kinevezésem, melyet Nagymajtényba kaptam. A plébániához két filia is tartozott: Gilvács és Domahida. Nagymajtényból 2011-ben kerültem Felsőbányára, amelynek szintén van egy filiája, Giródtótfalú. Itt található a szatmári egyházmegye legrégebbi, a középkorból fennmaradt csodálatosan szép gótikus temploma. Mindegyik helyen volt alkalom örömöket megélni: jó közösségi megvalósulások, egyének csatlakozása Isten valóságához a hit különböző szintjein.
A kihívás sem maradt el: megküzdeni azzal, amit közösségileg elrontottak, és amire egyénileg is hajlanak az emberek. Vannak terhek, amelyeket viselni kell, úgy ahogy a tüzet a füstje, a virágot a tövis kíséri. Ez helységenként, közösségenként és egyénenként változó.
Isten Lelke munkálkodik az egyházban, és az egyének jó együttműködése nagyon szép megvalósulásokat eredményez. Korunk gyermekei vagyunk, s a jelen sokrétű hatásaival számolva is kell tudni működni. Legnagyobb örömöm, hogy Isten felhasznál az Ő szőlőjében, olyan módon is, ami nem tőlem ered. Olyan vagyok, mint egy hangjegy az általa komponált dallamsorban: a saját hangomon éneklek, és a saját hangommal része lehetek az ő többszólamú harmóniájának.
Mit adott Önnek személyesen a papság szentsége és az eltelt huszonöt év? Hogyan tapasztalta meg ebben az időben Isten gondviselését?
Az eltelt huszonöt év életformám alakítójává vált. Érlelődést hozott számomra. A mindennapok hullámzásaiban érzem igazán Isten háttérmunkáját.
Milyen gondolatokkal tekint vissza ezüstmiséje alkalmából az elmúlt huszonöt évre?
Felölelni ezt az eltelt időtávot – értelmileg és érzelmileg egyaránt – embereket jelent számomra: ajándékokat, akiket kaptam, és akiknek én is valamilyen módon ajándék lehettem. Visszatekintve az eltelt időre kimondhatom, amit Mária mondott a misztérium érintésétől meghatottan: „Nagyot művelt velem a Hatalmas."
Mit jelent Ön számára ma a papi hivatás?
Szent II. János Pál pápa szavai szerint a hivatás Titok és Ajándék. Élem a papság előttem feltárulkozó misztikus voltát a maga folyamataiban. Ma is tenni, amit tehetek – Istenért és az emberekből álló egyházáért.
Mit üzenne a papi hivatáson gondolkodó fiataloknak?
Nyugaton egyre inkább jellemző, hogy nemcsak fiatalok gondolkodnak a papi hivatáson: többen felnőttként éreznek erre hívást, ha szabad állapotúak, még nem házasodtak, vagy megözvegyültek. Szép élet a papi élet, még ha nehéz is. Fiatalon az idealizmus visz előre; felnőttként is lehet realizmussal közeledni a papi hivatás felé. Ez egy együtt formálódás az Istenes élettel. Nem lehet külsőségektől inspiráltan papi pályát választani, mert ha valami, akkor a papi hivatás belső tartalmat igényel.
Mit kér most Istentől a további évekre?
Nagyon is rászorulok arra, hogy kérjem Istent: egyszerűen, összetett kézzel, leborulva, sóhajtozásokkal. Hálával egybekötve kérem, hogy amit eddig jót bennem és általam cselekedett, azt folytassa, gyarapítsa, növelje. Miközben lelkekért kérek, magam lelkéért is kérem. Bízom Isten átalakító kegyelmében, hogy sokakkal, akikkel eddig a szeretet szálával fűzött egybe, majd együtt örvendhetek az örökkévalóságban is.
Milyen tapasztalatot hozott a felsőbányai templomfelújítás?
Örömmel voltam tanúja, hogy a hívek és az egyháztanács jelentős mértékben hozzájárultak a felújításhoz: az első részleges javításoktól kezdve anyagi támogatással és kétkezi munkával egyaránt. Ez a felújítás gyümölcse annak a közös munkának, amelyben ember és Isten együttműködése válik láthatóvá. A jövőre nézve a bizalom és a remény üzenetét látom benne, mert Isten ma is cselekszik, és Mária közbenjárásával a közösség tovább haladhat a hit útján. A megújult templom pedig nyitott kapukkal vár mindenkit, aki megpihenni és megerősödni vágyik.
Mikor és hol ünnepli ezüstmiséjét?
Ezüstmisémet több helyszínen is ünneplem: augusztus 2-án Felsőbányán a hívek közösségével, augusztus 9-én Erdődhegyen, a Donát búcsú alkalmával a családom körében, valamint augusztus 20-án Nagybányán a paptestvérekkel együtt adok hálát papi szolgálatom 25 évéért.
Köszönjük a nyílt szívű és bensőséges visszatekintést. Huszonöt esztendő egyszerre hosszú út és egyetlen pillanat Isten kezében. Kívánjuk, hogy az ezüstmise töltse el gazdagon Isten kegyelmével, és adjon erőt az Ő szőlőjében végzett további hűséges munkához.
