2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szaniszlói kisbúcsú

2019. február. 7.

A Lourdes-i Szűzanyát különös tisztelet övezi Szaniszlón, ahol az ünnep alkalmával minden évben úgynevezett kisbúcsút tartanak.

A Lourdes-ban történt Szűz Mária jelenés híre korán eljutott Szatmárba, Nagykároly vidékére, és korán kialakult a Lourdes-i Szűzanya tisztelete is. A hívek imádkoztak a Megváltó Anyjához, kérték segítségét a betegségben, bajban. A gyógyulások alkalmával a hívek kis táblákat készíttettek és többnyire márvány lapra felírták "Hálából a Szűzanyának" - névvel, dátummal. Sok helyen még ma is fellelhetők ezek a "hittörténeti emlékek". Az egyházmegye több templomának közössége büszkélkedhet Lourdes-i barlanggal, azonban Szaniszlón, a Kisboldogasszony templomban búcsút is ünnepelnek minden évben, február 11-én, a Lourdes-i Szűz Mária ünnepén.

Az imakilencedet már megkezdték, hétfőn, 11 órától mutatják be a közbenjáró, csodatevő Szűz Mária tiszteletére a legszentebb áldozatot. Az ünnepi szónok Harsányi László erdődi esperes lesz, szeretettel várják a híveket.


A szaniszlói templom