Szent István király, Magyarország és a Szatmári Egyházmegye fővédőszentjének főünnepén de. 9 órai kezdettel Schönberger Jenő megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a szatmárnémeti székesegyházban, amelyen nagy számban vettek részt a hívek.
A szentmise előtt a főpásztor megáldotta az oltár elé kihelyezett új kenyeret. A szentmise elején a megyéspüspök szeretettel köszöntötte a jelenlévő híveket, kiemelten a megye és a város elöljáróit, az intézmények vezetőit, valamint a szenátor és a képviselő urakat, s mindazokat, akik eljöttek, hogy tiszteletüket lerójják Szent István király előtt. Mint mondta, Szent István példája megmutatja, hogyan kell országot és családot Istenre, Krisztusra, a sziklára építeni; ő azonban nemcsak példát adott, hanem azóta is szüntelenül közbenjár értünk, mert a legjobbat akarja nekünk.
A szentbeszédben a megyéspüspök kiemelte, hogy Szent István ünnepén nem egyszerűen egy ezer évvel ezelőtt élt uralkodóra emlékezünk, hanem egy olyan ember előtt állunk, „akinek döntései máig meghatározzák népünk történelmét, kultúráját és – mindenekelőtt – keresztény önazonosságát”. Magyarország első szent királya olyan életszentség példája, amely „nemcsak a történelem-könyvek lapjaira tartozik, hanem ma is kérdéseket intéz hozzánk”.
Idézve a napi olvasmányt – „Hallgass meg, fiam, fogadd el intelmeimet… a biztos útról ne térj le se jobbra, se balra, és a gonosztól tartsd távol a lábadat” –, a püspök rámutatott: Szent István életében ennek nagyon konkrét jelentése lett, hiszen egy egész nép jövőjéről kellett döntenie. István király választott: nem egyszerűen a Nyugatot választotta Kelet helyett, és nem pusztán politikai számításból döntött a kereszténység mellett, hanem megértette, hogy egy népnek nem elég túlélnie, mert lelke is van, olyan igazságra, erkölcsi rendre és reményre van szüksége, amely túlmutat a pillanatnyi sikeren. Szent István álma ezért nem csupán egy erős magyar állam volt, hanem egy olyan nemzet, „amelynek jövője van azért, mert Istenre épít”. Az evangéliumi kősziklára épített ház képét idézve a főpásztor kiemelte: István király pontosan ezt tette, amikor nemcsak megkeresztelkedett, hanem egyházmegyéket alapított, templomokat épített, papokat és szerzeteseket támogatott, és gondoskodott a szegényekről, mert tudta, hogy „a kereszténység nem dísz a nemzet életén”, hanem életforma, iránytű és alap.
Fiának, Szent Imre hercegnek szóló intelmeit felidézve a megyéspüspök kiemelte: István azt kívánta, hogy az uralkodó legyen alázatos, irgalmas, igazságos, türelmes, és becsülje meg azokat, akik más kultúrából, más vidékről érkeznek, mert számára az erős állam nem a keménységet, hanem a rendezett, igazságos és keresztény társadalmat jelentette.
A megyéspüspök rámutatott arra is, mi történik, ha egy nemzet elfelejti, mire épült. „Lehet modern egy ország kereszténység nélkül is. Lehet gazdag. Lehet technikailag fejlett. […] De egy sor kérdést nem kerülhet meg: miért éljünk egymásért? Miért legyen fontos az igazság? Miért kell megvédeni a gyengét? Miért kell hűségesnek lenni? Miért kötelez a házasság? Miért szent az emberi élet?” Amikor ezekre a kérdésekre már nincs közös válasz, egy nemzet nemcsak a múltját veszíti el, hanem a jövőjét is kockáztatja.
A megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet: ha azt gondoljuk, mindegy, miben hiszünk, csak boldogok legyünk, lassan elveszítjük azt a sziklát, amelyre István építeni akart. A hitet nem lehet örökségként pusztán birtokolni, hanem élni kell: kereszténynek lenni nem csupán a keresztséget, a templomba járást vagy a vallási hagyományok megtartását jelenti, hanem azt, hogy döntéseinkben – munkánkban, kapcsolatainkban, házasságunkban, gyermekeink nevelésében, az idegenhez való viszonyulásunkban, megbocsátásunkban és imádságunkban – valóban Krisztusra épít-e. A szikla ma is ugyanaz. Krisztus. Ő az, akire építve a viharban is megáll a ház.
A szentmisét követően a résztvevők kivonultak a székesegyház elé, majd a főhomlokzat torony alatti fülkéjében álló Szent István-szobornál az egyházmegye, a város és a megye, valamint a különböző intézmények és közösségek képviselői elhelyezték koszorúikat. A szentmisét és a koszorúzást a nemzeti ima közös eléneklése zárta.
