2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szent József búcsúk kedden

2019. március. 18.

Szatmárnémetiben, Nagybányán, Batizon és Kaplonyban is búcsút tartanak Szent József, Szűz Mária jegyese ünnepén.

Szent József Dávid családjából származott, Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt a Szűz, méhében fogant a Szentlélektől. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. A veszély elől József engedelmesen Egyiptomba menekítette családját, majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le, ahol ácsként dolgozott. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, csak később tértek vissza Názáretbe.  József, Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerik.

A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe Szent József. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje és a jegyesek pártfogója.

Bár az őskeresztények szép emléket állítottak Szent József tiszteletének, ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Szatmárnémetiben, Nagybányán, Batizon, Kaplonyban, Aranyosmeggyesen és Nagypeleskén szenteltek templomot Szent József, Szűz Mária jegyese tiszteletére.

Szatmárnémetiben reggel kilenc és délelőtt tizenegy órai kezdési időpontokkal tartják a búcsúmisét,  Linzenbold Szabolcs székesegyházi káplán szentbeszédével.

Nagybányán délután fél öttől román, este fél héttől pedig magyar nyelven mutatják be a búcsúmisét, Guia Laurean Hugó OFM ünnepi szónoklatával.

Batizon tizenegy órától, Román János, az Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója prédikációjával kerül sor a búcsúmisére.

Kaplonyban szintén tizenegy órától kezdődik majd az ünnepi, búcsús szentmise, melynek meghívott szónoka Főcze Imre Bonaventúra OFM.

Egy korábbi kaplonyi templombúcsú képe