2019. szeptember. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2019. szeptember. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szent Kereszt felmagasztalása

2019. szeptember. 9.

A Szatmári Egyházmegyében három templom és két kápolna rendelkezik Szent Kereszt felmagasztalása titulussal.

Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében a sárközújlaki, mezőteremi és alsóhomoródi templomot, valamint a felsőbányai és a rónaszéki kápolnát szentelték.

Rónaszéken az ünnep napján, szeptember 14-én, reggel tíz órakor a templomban mondanak imát, onnan indulnak a kápolna felé. A kálvária stációinál meg-megállva keresztúti ájtatosságot tartanak, majd a kápolnához felérve búcsús szentmisét mutatnak be, melyen a szónok Tóth Attila Levente margittai plébános lesz. Mezőteremen és Sárközújlakon is szombaton délelőtt 11 órától tartják a búcsúmisét. Mezőteremen Kühn Pál tiszteletbeli kanonok, a sárközújlaki közösség előtt Buna János Lajos halmi plébános mond szentbeszédet.

Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza. Ekkor szentelték fel Jeruzsálemben a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben, majd szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen ered az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása.


A sárközújlaki templom, korábbi felvételen