2026. május. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2026. május. 21. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A Szentlélek kiáradásának ünnepe – Pünkösdi búcsúkra várják a híveket

2026. május. 21.

Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt Szűz Máriára és az apostolokra - ennek emlékére tartja pünkösd ünnepét az egyház. Húsvéthoz kapcsolódva pünkösd is mozgóünnep, elnevezése a görög pentekosztész, azaz "ötvenedik" szóból származik, ez az ünnep ugyanis a húsvét utáni ötvenedik napon van.

A Szentlélek kiáradása új tartalommal töltötte meg pünkösd napját a keresztények számára: „Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.” (ApCsel 2,1-3) Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, ahogy a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. A Jeruzsálemben tartózkodók meglepődve tapasztalták, hogy amit az apostolok mondanak, mindenki megérti a maga nyelvén.

Pünkösd vasárnapján, illetve az ünnephez közeli hetekben tartják a bérmálkozásokat, amely a katolikus egyházban a kereszténységben „nagykorúvá válást” jelenti.

A Szatmári Egyházmegyében május 24-én, pünkösd vasárnapján a szatmárnémeti-, a nagykárolyi- és az atyai Szentlélek templomok közössége ünnepel búcsút. A szatmárnémeti Szentlélek templom közössége délelőtt 11 órától tartja az ünnepi szentmisét bérmálással egybekötve, amelyet Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök tart. Nagykárolyban 11:30-tól várják a híveket a búcsúmisére, melyen Ft. Seffer Dániel szatmári főesperes mond szentbeszédet. Atyában délután 14:00-től lesz a búcsú Ft. Mayer Nándor a Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum és a Szent Alajos Konviktus spirituálisa, egyházmegyei ifjúsági- és ministráns lelkésze prédikációját hallhatjuk.