2020. február. 29. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2020. február. 29. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szentmise a hivatásokért

2018. január. 17.

A Piarista Nővérek Kongregációjának a hivatásokért mondott szentmiséjére 2018. január 20-án, szombaton tíz órától Nagykárolyban, a Celestina Anya Oázis kápolnájában kerül sor. 

A szentmise bemutatására szeretettel várják barátaikat, ismerőseiket és mindenkit, aki ezen alkalomból is szívesen kapcsolódik be Krisztus keresztáldozatának megünneplésébe.

Kongregációnkban 2017. március 18-a óta, az alapítóanya mennyei születésnapjától kezdődően különös gondossággal hordozzuk imáinkban és a gyerekekkel való törődésünkben egyaránt azt a felajánlásunkat, hogy idén különösen is kérjük a Jóistentől, küldjön hivatásokat az ő aratásába. Azóta különféle alkalmak során igyekeztünk ezt a kérésünket közösségben megélni, méltón Isten elé terjeszteni, és bizalmunkat rendalapítónk példája szerint, egészen belé helyezni. Ennek az eseménysornak kiemelkedő pontja Kongregációnk minden közössége számára, az az előre meghatározott alkalom, amikor világszerte egy-egy piarista nővéri szerzetesközösség, az általuk nevelt gyerekekkel és a hozzájuk tartozó barátaikkal, ismerőseikkel, jótevőikkel közösen mutatnak be szentmisét a hivatások gyarapodásáért. Mi, Piarista Nővérek Nagykárolyban, ezen a szombaton tartjuk szentmisénket a hivatásokért. Szeretettel hívjuk és várjuk Önt is! Mert, ahogy Boldog Celestina anya mondta: a szentmise a legnagyobb és legmagasztosabb cselekedet, amelyet Isten mindenhatósága tehet.

Tóth Borbála