2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szeptember öröme

2019. szeptember. 25.

Az egyik legszebb szeptemberi napon, amelyeknek sora idén reánk köszöntött, a Celestina anya Oázis közössége ismét Csomaközön vendégeskedett.

A korábbi évektől eltérően ebben az évben szeptember második felében került sor a kedélyes találkozóra. A szívélyes vendéglátók gondos előkészület után a korai kismisét követően már a csomaközi halastó árnyas ligetében rakták a tüzet a gulyásfőzéshez, s gyúrták a tésztát strudli sütéshez, mialatt a vendégek útra készülődtek.
 
A Csomaközi Nőszövetség és a Mária Légió meghívására a Piarista Nővérek gyermekotthonának lakói és a Nagykárolyi Nőszövetség néhány tagja a számukra küldött busszal megérkezve a vendéglátókkal közös szentmisén vettek részt. Ft. Starmüller Ferenc az evangéliumhoz kapcsolódva arra buzdította a hallgatóságot, legyenek hűségesek a rájuk bízott javakban. S miközben evilági birtoklás során állhatatosak és nagylelkűek, Isten kegyelmének elnyerésében legyenek tántoríthatatlanok.
 
A szentmise után már finom illatokkal várták, csalogatták a falu határába érkezőket. Míg finomra fortyant a gulyásleves és sülő strudlik illata töltötte be a levegőt, az ifjúság jó étvággyal szendvicsezett, majd rövid játék után hamar bekapcsolódott a strudli készítésbe. Komoly felkészülés történt arra, hogy majd fiatal hagyományőrzőkként, folytatói legyenek ennek az ízletes hagyománynak.
 
Barátságosan selymes napfény festette a fákat smaragd zöldre, simogatott cirádákat a halastó hullámai közé, és szórt kacagó jókedvet a mosolygós tekintetekbe. Finom falatokkal megerősödve, szeretetteljes vendégségtől örvendezve térhetett haza mindenki. Hála érte a Jóistennek és az ő közvetlen munkatársainak, akik azon igyekeznek, hogy szebbé tegyék maguk körül a világot és boldogabbá embertársaikat!
Tóth Borbála piarista nővér írása