2024. április. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szolgálat és dicsőítés

2017. február. 7.

Tanuljatok énekelni és énekeljetek, de az egész életetek legyen egy nagy Isten-dicsőítés - kérte a gyerekeket Schönberger Jenő püspök az egyházzenei énekverseny alkalmával.

Izgalommal léptek be a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermébe szombaton reggel az V-VIII. osztályos gyerekek, a IX-XII. osztályos fiatalok, akik megmérkőzni érkeztek. Az egyházzenei énekversenyt hatodik alkalommal szervezte meg az Egyházmegyei Főtanfelügyelőség azért, hogy népszerűsítse a fiatalok körében a liturgikus énekeket, lehetőséget adjon a tudás, a képességek megmutatkozására.

Örülök, hogy van bátorságotok és versenyszellemetek - kezdte köszöntőjét a kilenc órai megnyitón Schönberger Jenő püspök. "Ebben a versenyben azonban nem egyszerűen énekekről van szó, hanem liturgikus énekekről. Ha pedig liturgikus, akkor benne Isten dicsőítése és a nép szolgálata valósul meg. Szolgáljuk embertársainkat, hogy szívüket az Istenhez tudják emelni. De az énekhez hasonlóan Isten dicsőítése kell, hogy legyen az egész életünk. Amikor jókedvünk van, akkor éneket zengünk az Istennek, amikor pedig rossz a kedvünk, zsoltárt énekelünk neki. És mindig dicsőítünk, mert Istent illeti a dicséret. Tanuljatok énekelni és énekeljetek, ugyanakkor figyeljetek oda rá, hogy a legfelsőbb fokra is lépjetek rá, vagyis az egész életetek legyen egy nagy Isten-dicsőítés."

Zengett is az ének délutánig egyéni- és csoportfellépésekben, Szatmár- és Máramaros megyei fiatalok ajkáról. A zsűri minden versenyzőt külön értékelt, tanácsokkal látott el, végül pedig felállították a végeredményt. Ennek megfelelően, az V-VI. osztályosok között egyéniben első lett Mali Csenge a Hám János Római Katolikus Líceumból; csapatban Dobrán Denise, Poósz Patricia, Ludescher Henriett, Schlakter Flóra és Magdás Johanna, a Kalazanczi Szent József Római Katolikus Teológiai Líceumból. A VI-VIII. osztályosok között egyéniben első lett Polacsek Eszter a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója; csapatban Kozsán Vivien, Fenyák-Hutczel Annabella, Porombovics Kinga-Fanny és Schvarczkopf Viktória, a Túrterebesi Általános Iskola tanulói.

A IX-XII. osztályos korosztályban egyéniben első lett Chis Olivia, a Hám János Római Katolikus Líceum diákja; csapatban pedig megosztva első lett a Mekker Vivien és Scheitli Krisztina alkotta duó, a Hám János Római Katolikus Líceumból, valamint az Újvári Anna és Sándor Zsófia alkotta páros, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból.

Részletes eredmények:

I.        V-VI. korosztály

a.      Egyéni

I.                   Díj:

MALI CSENGE - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum - felkészítette: Hadházi Éva tanárnő

II.                 Díj:

BÁN ERIK - Nagybánya - felkészítette: Zerbi Manuela nővér

b.     Csapat

I.                   Díj:

DOBRÁN DENISE, POÓSZ PATRICIA, LUDESCHER HENRIETT, SCHLAKTER FLÓRA, MAGDÁS JOHANNA - Kalazanczi szent József Római Katolikus Teológiai Líceum - felkészítette: Jónucz Alfonz tanár

II.                 Díj:

BAKÓ DOROTTYA, DEMETER HANNA, LEHOCZKY FATIMA, SZABÓ FANNY, DARABOS TAMARA - Kalazanczi szent József Római Katolikus Teológiai Líceum - felkészítette: Jónucz Alfonz tanár

III.               Díj:

PAP BIANKA, PINTEA BLANKA, VEKKER ZSÓFIA,  SÉK BARBARA, NEGRU ÍRISZ - Mezőfényi Általános Iskola - felkészítette: Jónucz Alfonz tanár

Dicséretben részesültek:

1. ÁDÁMKÓ BENCE, SUTA EDGÁR, STEIB MÁTÉ, OROSZ JOHANNA, FAZEKAS HUNOR - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum- felkészítette: Hadházi Éva tanárnő

2. BERCHI STEFÁNIA, ERDŐS HENRIETTA - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum- felkészítette: Hadházi Éva tanárnő

II.      VI-VIII. Korosztály

 

a.      Egyéni

I.                   Díj:

POLACSEK ESZTER - Kölcsey Ferenc Főgimnázium - felkészítette: Nevezi-Dobosi Csilla tanárnő

II.                 Díj:

SCHVARCZKOPF VIKTÓRIA - Túrterebesi Általános Iskola - felkészítette: Kovács István kántor

III.               Díj:

VITÉZ DÓRA - Kölcsey Ferenc Főgimnázium - felkészítette: Nevezi-Dobosi Csilla tanárnő

b.     Csapat

I.                   Díj:

KOZSÁN VIVIEN, FENYÁK-HUTCZEL ANNABELLA, POROMBOVICS KINGA-FANNY, SCHVARCZKOPF VIKTÓRIA- Túrterebesi Általános Iskola - felkészítette: Kovács István kántor

II.                 Díj:

PÉCSI VANESSZA, CSIZMÁR BERNADETT, BLĂJIAN ROXANA, TILLGER ZSUZSANNA, POPELMAJER SZANDRA - Mezőfényi Általános Iskola - felkészítette: Jónucz Alfonz tanár

III.               Díj:

ENGSLI IZABELLA, BAUMLI ANITA - Szaniszlói Általános Iskola - felkészítette: Merk Éva kántornő

Dicséret:

MENZÁK ÁRON, SZARVADI DOMINIK - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum - felkészítette: Hadházi Éva tanárnő

Különdíj: legjobb koprodukció:

STUTS DÁVID, STUTS MÁRK- Kölcsey Ferenc      Főgimnázium- felkészítette Stuts Róbert kántor

 

III.    IX-XII. Korosztály

 

a.      Egyéni

I.                   Díj: CHIS OLIVIA - Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum- felkészítette: Trepszker Erika tanárnő

 

b.     Csapat

I.                   Díj - megosztva kapta két csapat.

MEKKER VIVIEN, SCHEITLI KRISZTINA- Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum - felkészítette: Trepszker Erika tanárnő

ÚJVÁRI ANNA, SÁNDOR ZSÓFIA- Kölcsey Ferenc Főgimnázium - felkészítette: Nevezi-Dobosi Csilla tanárnő

II.                 Díj

ALEXA JÁNOS, BALAȘ OVIDIU BERNARD, POP DÁVID

III.               Díj

SÁRAI MERCEDESZ, SZABÓ ERNŐ (mindketten a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói) és FOGARASI BENJAMIN (a Református gimnázium diákja) - segítség nélkül készültek

Dicséret:

SUHÁRT EVELIN, NINÁCS NÓRA, BÉRES ANITA - Aurel Popp Művészeti Líceum- felkészítette: Molnár Gabriella tanárnő