2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szükségünk van a fiatalokra!

2018. július. 26.

Megkezdődött az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben: „A fiatalokért, értetek, érdemes minden áldozat” - mondta Nm. és Ft. Schönberger Jenő a találkozó megnyitóján.

Több, mint ezer regisztrált résztvevővel az ország minden pontjáról, sok látogatóval, érdeklődővel, lobogó zászlócskákkal, a viszontlátás örömével, boldog ölelésekkel vette kezdetét július 25-én, szerdán az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben.

A más régiókból érkezetteket már a vonatállomáson fogadták a szatmári egyházmegyés fiatalok, minden régió önkéntesei, majd a Kossuth-kertbe, a találkozó központi helyszínére vezették, ahol 19 órától a hivatalos megnyitót tartották.

Az első, aki a résztvevőkhöz szólt, a házigazda, Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök volt, aki köszöntötte a jelenlevő püspököket, világi méltóságokat – Nm. és Ft. Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspököt, a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája ifjúságpasztorációval megbízott püspökét, Tamás Józsefet, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökét, Victor Opaschi egyházügyi államtitkárt, Maskulik Csaba városmenedzsert, aki Kereskényi Gábor polgármestert képviselte – a papokat, szerzeteseket és a jelenlevő fiatalokat.

Megköszönte különösen azoknak a fiataloknak a jelenlétét, akik fontosnak érezték, hogy a legnagyobb és az egyetlen országos, katolikus, háromévente megrendezésre kerülő találkozójukon részt vegyenek. Mindannyiukat Szűz Mária, a találkozó védőszentjének oltalmába ajánlotta: „Örülünk, hogy egyházmegyénk, és főképp székvárosunk, Szatmárnémeti adhat otthont az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak. Nagy öröm számomra, hogy a Passau-i és székesfehérvári vendégeinkkel együtt, több mint ezerháromszáz fiatal, az ország minden szegletből kifejezte szándékát, hogy részt vegyen a találkozón, hogy tanúságot tegyen a világ előtt Isten ajándékairól. Gábriel arkangyal mondta Szűz Máriának: << Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél.>> Én hiszem, hogy ezek a szavak ránk is érvényesek. Le kell, hogy győzzük a félelmeinket, hogy növekedhessünk a szeretetben, egymás megértésében, és hogy megtalálhassuk az utat az egység felé – az utat, amelyet Jézus Krisztus mutat nekünk. A Megváltó igazi követőit nem feltétlenül a tálentumok, a természetes adottságok különböztetik meg a többi embertől, hanem az elhatározás, hogy ők Jézus Krisztust követik. Én a fiatalokban, akik Jézust követik, a jövő papjait, szerzeteseit, keresztény orvosait, tanárait, földműveseit, családapáit és családanyáit látom. Bennük hinni akarok! Egyházunknak és nemzetünknek szüksége van fiatalokra, akik szabadsággal és bátorsággal képesek szembemenni az áramlattal, erővel és elhatározással tanúságot tesznek Istenről. Értük, értetek érdemes minden áldozat!”

Nm. és Ft. Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája ifjúságpasztorációval megbízott püspöke a föld sójaként és a világ világosságaként beszélt a jelenlevő fiatalokról: „Ne féljetek! Sokan vagyunk vagy kevesen? Egyesek azt mondják majd, hogy sokan, mások, hogy túl kevesen! De ne feledjétek a Megváltó szavait, aki azt mondja, <<Ti vagytok a föld sója és a világ világossága>>! Amikor sót szórunk az ételbe, nem kell, hogy bőkezűek legyünk, figyelemmel kell, hogy legyünk, mert a só adja meg az étel ízét. A fény pedig a lelkünkből kell, hogy eredjen, ahogyan Isten adja nekünk. Idén Szatmárnémetiben találkoztunk. Szentatyánk, Ferenc pápa a nunciusunk által tudja, hogy itt vagyunk, az apostoli nuncius pedig itt lesz velünk. Én Románia minden katolikus püspöke nevében köszöntelek titeket!”

Maskulik Csaba városmenedzser Szatmárnémeti vezetősége nevében köszöntött minden jelenlevő fiatalt, azt az üzenetet képviselve, miszerint Szatmárnémeti szeretettel fogad és visszavár mindenkit: „Szatmárnémeti üzeni, érezzétek otthon magatokat! A fiatalságot minden közösség a keblére öleli! Ahogyan Szatmárnémeti jelmondata is közli, egy mozgásban levő város vagyunk. Most ti mozgatjátok meg a várost. Nektek, a több, mint ezerkétszáz fiatalnak köszönhetően városunk is megfiatalodott. Remélem, hogy szép emlékeket, lelki ajándékokat, új barátságokat szereztek itt, és így tértek majd haza. Mi visszavárunk és reméljük, hogy ti is érzitek majd annak szükségét, hogy visszatérjetek ide.”

Victor Opaschi egyházügyi államtitkár a Kultuszminisztérium részéről üdvözölte a romániai Katolikus Egyházat, a jelenlevő fiatalokat, akik „az energiájuk, az elköteleződésük, az örömük által szimbolikusan és a gyakorlatban is mintát adnak a közösségi hitvallásról, a szolidaritásról, az egymás felé való nyitottságról, amelyet a hit ültet el és növeszt a lelkekben.”

A beszédeket követően a fiatalok magyar és román nyelven is elénekelték a találkozó himnuszát, melynek címe „Együtt várunk rád”, majd a The Phoenix SM koncertjén vettek részt. A találkozó azonban még csak most kezdődött, a következő napokban katekézisek, kulturális programok, imaalkalmak, sok szórakozás, kézműves- és alternatív foglalkozások, szeretetszolgálati tevékenységek várják a fiatalokat és adnak lehetőséget az ismerkedésre, az együttlétben, illetve Isten jelenlétében való boldog elmerülésre.