2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Tekintsünk úgy Mennyei Atyánkra, mint arra, aki valóban tenyerén hordoz bennünket

2021. április. 27.

A járványhelyzet pillanatnyi enyhülésének köszönhetően idén áprilisban a Szatmári Egyházmegye hitmélyítő csoportjainak vezetői megismerkedhetnek a Gondviselés évének tematikájával. A szatmárnémeti és nagykárolyi találkozókat követően sor került a Máramarosi Főesperesség hitmélyítő csoportok vezetőinek találkozójára is.

A Máramarosszigeti Borromeo Szent Károly Plébánia oratóriumában Tyukodi Beáta SJC és Csiszár Lóránt ifjúság referensek ismertették a következő három tematikus év hitmélyítő anyagát.

Az újratalálkozás lehetőségéről Ft. Reszler Mihály máramarosi főesperes-plébános ezt mondta: „Az időt azért kaptuk, hogy Istent megtaláljuk. Végre, sok-sok várakozás és vágyakozás után újból találkozhatunk. A gondviselő Isten tudja, hogy miért engedi ezeket az ingadozásokat, egyénileg és közösségi szinten egyaránt, mert a Gondviselés nem csak egy elmélet, vagy valami olyan, amit vigasztalásként kitaláltunk. Ez a három év nagyon jó alkalmat kínál azok számára, akik meg szeretnék érteni, hogy hogyan működik életünkben a Gondviselés, amely akkor is működik, hogyha sokan gátat látnak benne szabadságukat illetően. Tapasztaljuk meg minél többen ezt a gondviselő szeretetet, és merjünk úgy tekinteni Mennyei Atyánkra, mint arra, aki valóban tenyerén hordoz bennünket. Előfordul, hogy a gazdag ifjúhoz hasonlóan valaki elfordul ettől a tenyértől. De bízzunk Istenben, mert Ő tudja, hogy miért engedi ezt meg. Végső soron az az Ő célja, hogy mindenki üdvözüljön, aki képes üdvözülni.” – adta útravalóul a főesperes.

    

A Máramarosszigeti találkozóval egyidőben Nagybányán, a Szentháromság Plébánián Ft. Szmutku Róbert esperes-plébános fogadta Gáspár Annamária kórházreferest és Kujbus Mártát a világiak irodájának képviselőjét.

Az esperes atya köszöntőjében kiemelte, hogy az ember leginkább csak akkor döbben rá, hogy mit jelent a közösség ereje, amikor nincs lehetősége a találkozásra, és nem tudja megosztani örömeit, bánatait, hitélményeit. „Az elmúlt időszakban sokféle módon erősítettük immunrendszerünket, ezzel szemben a közösségi-, kapcsolati-immunrendszerünk nagyon legyengült. Kívánom, hogy a találkozók legyenek hit erősítők, hiszen nem csak a saját életünkben, hanem közösségi életünkben is nagy szükség van hitünk elmélyítésére. A feltámadás titka, hogy életünkkel tovább adjuk azt az Örömhírt, hogy Krisztus él, az Egyház él, és akkor úgy tudunk együtt tovább haladni az úton, hogy mások is átélhetik a Krisztushoz tartozás örömét és a Gondviselésnek ezt a mélységét és ajándékát.”