2024. április. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Egyházmegyei Közlemények - I/2019

EGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNYEK – I. / 2019.

P 84 /2019.

Ferenc pápa látogatása Romániába

2019. május 31. - június 2. között

            (Kérem a Paptestvéreket, az alábbiakat évközi 4. vasárnap, a szentmisék után olvassák fel!)

Főtisztelendő Paptestvérek! Tisztelendő Nővérek! Kedves Híveim!

Nagy örömmel értesültünk Ferenc pápa romániai látogatásának tényéről! Biztos vagyok benne, hogy egyházmegyénk hívei számára is lelkesítő, megerősítő a Szentatya irántunk tanúsított figyelme, szeretete. Egy pápai látogatás mindig nagy kegyelem, amiért hálát adunk a Jóistennek és imáinkban kérjük atyai gondviselését a közelgő találkozás jeles napjaira.

Szeretettel kérem paptestvéreimet, a nővéreket és híveimet, hogy tekintsük szívügyünknek ezt a találkozást, lehetőségeinkhez mérten zarándokoljunk el minél többen Csíksomlyóra, hogy a Szentatya jelenlétében együtt zenghessük: „Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat, / Krisztusnak helytartóját!”

Krisztus földi helytartójának érkezésére, a vele való találkozásra lelkileg is készülnünk kell. Kérem, hogy addig minden szentmise után a Hám János püspök boldoggá avatásáért felajánlott ima előtt a főcelebráns mondja el a következő imádságot a pápalátogatás lelki gyümölcseiért:

Szerető Mennyei Atyánk, Te választottad Ferenc pápát, hogy Szent Péter utódaként vezesse Anyaszentegyházunkat. Szentlelked kísérje találkozásunkat, hogy megerősítsen őseink hitében és erényeiben, bátorítson a kitartó reményben, megújítson az isteni és felebaráti szeretetben. Csíksomlyói Segítő Szűz Mária, könyörögj érettünk!

(Ezt az imaszöveget mellékeljük, hogy mindig az oltáron lehessen!)

P 85 /2019.

Missziós kereszt

2020. szeptember 13-a és 20-a között Budapesten rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A Világkongresszus szimbóluma a Missziós kereszt, szentek és boldogok ereklyéivel, 2019. február 5-e és 15-e között egyházmegyénkbe érkezik. Kérem a paptestvéreket kísérjék figyelemmel a kereszt útját és állomáshelyeit, ugyanakkor terjesszék ennek hírét a hívek körében, bátorítva őket a Missziós kereszt előtti tisztelettevésre. Állomáshelyek a tervezett program alapján:

  • Február 5-7.:          Máramarossziget Borromeo Szent Károly templom

  • Február 7-9.:          Nagybánya Szentháromság templom

  • Február 10-12.:      Szatmárnémeti Székesegyház

  • Február 13-15.:       Nagykároly Kalazanci Szent József templom.

P 86 /2019.

Köszönet a 2018. évi támogatásért

A 2018-as évet lezárva külön köszönöm kedves Híveimnek, hogy a plébániájuk és a templomuk fenntartásának terhein túl vállalták a központi járulékok befizetését is, amivel lehetővé tették papnövendékeink taníttatását és központi intézményeink működtetését. Minden jótevőnkre Isten bőséges áldását kívánom!

P 87 /2019.

2019-ben jubiláló paptestvérek

Aranymisés:        - Lieb József, tb. kanonok, nyugdíjas – április 13.

Ezüstmisés:         - Magász Jenő, plébános - július 2.

                              - Timár Sándor fr. Asztrik ofm, házfőnök, plébános –november 12.

70 éves:                  - Horváth János, nyugdíjas – augusztus 6.

60 éves:                 - Szilágyi János, ker. esperes, plébános – február 21.

                                   - Schönberger Jenő Antal, megyéspüspök - június 18.

                                   - Vojtku László, plébános - szeptember 27.

50 éves:                  - Bauman István, plébános – október 3.

                                   - P. Orbán Mihály SJ, plébános - október 27.

40 éves:                 - Șandoru Iosif SJ, i.h. lelkész  - október 27.

                                   - Seffer Dániel Antal. ker. esperes, plébános - október 29.

30 éves:                 - Barta Barnabás, püspöki titkár, s. lelkész,

                                                                      ifjúsági és ministráns lelkész - február 8.

Gratulálunk jubiláló Paptestvéreinknek, és kívánunk Istentől megáldott hosszú életet, további eredményes munkavégzést, jó egészséget és sok lelkipásztori örömet!

P 88 /2019.

Egyházmegyei gyűjtések 2019-ben

- Nagypéntek (április 19.)                                               – a Szent Sír javára

- Szent Péter és Pál apostolok ünnepe (június 29.)  – Péter fillérek

- Október harmadik vasárnapja (október 20.)         – a Missziók javára

- Évközi 33. vasárnap (november 17.)                         – az Egyházmegyei Caritas céljaira.

P 89 /2019.

Évi orvosi kivizsgálás

            Az idei évben is vállalják a West Medicaban rendelő orvosok papjaink kivizsgálását. Csatolva megtalálható a részletes információ. Szeretettel kérem a Paptestvéreket, hogy a rendszeres egészségügyi szűrést mindenki vegye komolyan.

P 90 /2019.

Kántorkönyv kiadása

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Zenei Bizottsága az idei évre tervezi az orgonakísérettel ellátott Kántorkönyv  javított változat kiadását.

Kérem a Paptestvéreket, hogy f.é. március 11-ig jelezzék a püspökség titkárságán, hogy hány darabra tartanak igényt.

P 91 /2019.

Találkozó a plébániai hitmélyítő csoportok vezetőivel

Az idén az esperességeinkben szervezzük meg a plébániai hitmélyítő csoportvezetők találkozóját a következő időpontokban:

- Szatmári főesperesség részére, február 16-án - Szatmárnémeti, Szent István terem.

- Máramarosszigeti esperesség részére, február 23-án - Máramaros-sziget, Borromeo Szent Károly Plébánián.

- Nagybányai esperesség részére, március 1-én - Nagybánya, Boldog Scheffler János Ház.

- Nagykárolyi főesperesség részére, március 2-án - Nagykároly, Szent László Közösségi Ház

Kérem a Paptestvéreimet vegyenek részt a találkozón és biztassák a csoportvezetőiket is a részvételre.

       P 92 /2019.

Pasztorális Tanács tavaszi találkozója

A Pasztorális Tanács gyűlését f.é. március 4-én (hétfő) 11 órakor tartjuk a Püspökségen. Kérem az egyes munkacsoportok vezetőit, hogy az előtte való hétfőig küldjék el a Pasztorális Irodának a tevékenységi beszámolójukat. A gyűlés témáit és a csoportok beszámolóit kellő időben megküldjük.

P 93 /2019.

Lelkinapok

            A márciusi hónapban megszervezett lelkinapokra szeretettel várom az idei évben is a Paptestvéreket. Az idei lelkinapokat Ft. Vass Csaba lazarista atya vezeti.

  • Március 11-én (hétfő) 11 órakor – Szatmárnémetiben, a Püspökség előadótermében a szatmári főesperesség papjai részére.

  • Március 12-én (kedd) 11 órakor – Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban a nagykárolyi főesperesség papjai részére.

  • Március 13-án (szerda) 11 órakor – Máramarosszigeten, a Borromeo Szent Károly Plébánián a máramarosi főesperesség papjai részére.

P 94 /2019.

Kántorok tavaszi rekollekciós napja

Kérem Paptestvéreimet, buzdítsák kántoraikat, hogy vegyenek részt az esperességekben megszervezett rekollekciós napon.

- F.é. március 16-án (szombat) a szatmári és nagykárolyi főesperességekben.

- F.é. április 5-én (szombat) a nagybánya esperességben.

Tisztelettel kérem az Esperes Atyákat, legyenek segítségükre a szervezőknek.

P 95 /2019.

Tavaszi szenátusi gyűlés

Értesítem a Papi Szenátus tagjait, hogy f.é. március 18-án (hétfő) 11 órakor a Püspökségen tartjuk a szenátusi gyűlést.

P 96 /2019.

Tavaszi papi gyűlés

Értesítem a Paptestvéreket, hogy f.é. április 1-én (hétfő) 10 órakor a Püspökség előadótermében tartjuk a találkozót.

P 97 /2019.

Esperesek és esperesi titkárnők tavaszi gyűlése

            Az esperesek és esperesi titkárnők tavaszi gyűlését f.é. április 8-án (hétfő) 11 órakor tartjuk a Püspökségen. A gyűlés témáit kellő időben minden kerületi esperesnek megküldjük.

P 98 /2019.

Nagycsütörtöki krizmamise

Nagycsütörtökre szeretettel hívom és várom minden Paptestvéremet a Székesegyházba a 10 órakor celebrálandó krizmaszentelési misére. Legyen ez a nap egységünk igazi kifejezője. A szentmise után közös ebéd lesz a Püspökségen, melyre szintén mindenkit szeretettel hívok és várok.

P 99 /2019.

Papszülők találkozója

Szeretettel hívom és várom Paptestvéreimet és szüleit, a Jó Pásztor vasárnapja előtti szombaton, f.é. május 11-én, 11 órakor kezdődő szentmisére és az azt követő ebédre, hogy köszönetet mondhassak a kedves szülőknek, akik gyermeküket Istennek ajándékozták, és imáikban hordozzák.

Kérem, jelezzék részvételüket a püspökség titkárságán, nagycsütörtökig.

P 100 /2019.

Boldog Scheffler János emléknap

            Május 17-én ünnepeljük Boldog Scheffler János püspök emléknapját, amikor a szatmári egyházmegye minden templomában szentmisét tartunk vértanú püspökünkre emlékezve. Kérem a Paptestvéreket, hirdessék a híveknek ezt az emléknapot megemlítve, hogy bizalommal kérjék az ő közbenjárását, hogy imameghallgatásokat nyerve tovább léphessünk a szentté avatás felé.

P 101 /2019.

Esperességi napok az egyházmegyében

Immár hagyomány egyházmegyénkben minden évben az esperességeket átfogó esperességi nap. Az idei évben a következő időpontokban kerülnek megszervezésre:

- Erdődi esperesség napja: március 9., Szatmárnémeti, Kis Szent Teréz Plébánia;

- Nagybányai esperesség napja: június 1., Nagybánya, Szentháromság Plébánia;

- Szatmári esperesség napja: augusztus 22., Mikola, Szűz Mária Királynő Plébánia;

- Nagykárolyi főesperesség napja: augusztus 25., Nagykároly, Kalazanci Szent József Plébánia;

- Ugocsai esperesség napja: október 26., Túrterebes, Nagyboldogasszony Plébánia.

- Máramarosszigeti esperesség napja: november 4., Máramarossziget, Borromeo Szent Károly Plébánia;

P 102 /2019.

Egyházmegyei Jézus Szíve búcsú

            Az egyházmegyei Jézus Szíve búcsú 2019. június 30-án lesz az alábbi rendben:

  • Román nyelvű szentmise:          8:00 órakor a Kálvária templomban.

  • Német nyelvű szentmise:           9:30-kor a Kálvária templomban.

  • Magyar nyelvű szentmise:        11:00 órakor a Székesegyház előtt.

A magyar nyelvű ünnepi szentmise szónoka Nm. és Ft. Varga László kaposvári megyéspüspök.

Kérem a Paptestvéreket, az otthoni miserendet ezekhez igazítsák, és a híveket az egyházmegyei búcsún való részvételre biztassák. Lehetőleg minden pap, híveivel együtt vegyen részt az egyházmegyének e szép és jelentős ünnepén.

P 103 /2019.

Diakónusszentelés

Értesítem Paptestvéreimet, hogy 2019. július 6-án (szombat) 11 órai kezdettel a Székesegyházban diakónusszentelés lesz.

Imádkozzunk, és a híveinkkel is imádkoztassunk a szentelendőkért, hogy Krisztusnak és egyházmegyénknek mindhalálig hűséges szolgája legyenek!

      P 104 /2019.

Munkaszünet az Egyházmegyei Hivatalban

Értesítem a Paptestvéreket, hogy az Egyházmegyei Hivatal munkatársai idén is évi szabadságukból két hetet, július 8–21. között vesznek ki, így a hivatal erre az időre zárva lesz.

P 105 /2019.

Egyházmegye Napja

Értesítem a Paptestvéreket, hogy egyházmegyénk újra megszervezi az Egyházmegye Napját f.é. augusztus 10-én. Időben megküldjük a részletes programot és meghívót. Szeretettel várom a találkozóra a paptestvéreket és híveiket. Ugyanakkor tisztelettel kérem, hogy erre az időpontra ne szervezzenek plébániai szintű rendezvényt, hogy az Egyházmegye napján tudjanak részt venni. Bátorítsák híveiket a részvételre!

P 106 /2019.

Augusztusi papi lelkigyakorlat

            Az idei papi lelkigyakorlat augusztus 26-án (hétfőn), 18 órakor, bevezető elmélkedéssel kezdődik az erdődhegyi „Helga Winter” Közösségi Házban, és augusztus 29-én (csütörtökön) közös ebéddel ér véget. A lelkigyakorlat vezetésével Nm. és Ft. Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök atyát kértem meg.

            Minden Paptestvért meghívok és elvárok a lelkigyakorlatra. Kérem, hogy a keddi és szerdai napokra ne vegyenek fel miseszándékot. A hívek meg fogják érteni, hogy lelkipásztoruk lelkigyakorlaton vesz részt.

P 107 /2019.

Egyházmegye kántorainak zarándoklata

            Szeretettel kérem és bíztatom az aktív kántorokat, valamint a kántorképző végzett hallgatóit és mindazokat, akik az egyházközségükben egyházi zenével foglalkoznak, jelentkezzenek a zarándoklatra, melyet az idei évben augusztus 26-ára tervezzük. A részleteket időben közölni fogjuk a kántorainknak.

P 108 /2019.

Plébánosi vizsga

A gyulafehérvári főegyházmegye ebben az évben is, november 14-én, megszervezi Gyulafehérváron a plébánosi vizsgát azoknak, akik a feltételeknek eleget tettek, és szeretnék a plébánosi címet megszerezni.

Kérem és buzdítom Paptestvéreimet, akik még nem tették le a plébánosi vizsgát, hogy éljenek a lehetőséggel.

P 109 /2019.

Templomba járó hívek számlálása

            Az idén az évközi 30. vasárnapon, nemek szerint számoljuk meg a szentmisén résztvevő híveket. Az ehhez szükséges nyomtatványt időben megküldjük a plébániákra.

P 110 /2019.

Exkardinálás

Értesítem a Paptestvéreket, hogy 2018. december 6-i hatállyal Ft. Merlás Tibor Leventét saját kérésre exkardináltam a szatmári egyházmegyéből. Új egyházmegyéje a Rottenburg-Stuttgart.

P 111 /2019.

2018-ban elhunyt paptestvérünk

Ft. Knecht Béla tb. kanonok, c. esperes, ny. plébános, életének 80., papságának 57. évében, 2018. január 31-én csendben elhunyt. Február 1-én engesztelő szentmisét mutattunk be lelke üdvéért a Székesegyházban, majd a szatmárnémeti Hídon túli temetőben helyeztük örök nyugalomra.

 

Szatmárnémeti, 2019. január 30.

                                                                                             

                                                                                                         

 

                                                                                                          püspök

Melléklet:

- Éves statisztika 2018

- Orvosi kivizsgálás 2019

- Pápalátogatás - ima