Október 18-án különleges lelki és zenei eseménynek adott otthont a szatmárnémeti Székesegyház: az egyházmegye 16 plébániai kórusa, összesen 318 énekes gyűlt össze, hogy közös énekszóval dicsőítse Istent és kifejezzék az egyházközségek közötti összetartozást. Batizból, Kaplonyból, Krasznabéltekről, Máramarosszigetről, Mezőfényről, Mezőpetriből, Mikolából, Nagybányáról, a nagykárolyi Kalazanci Szent József- és a Fatimai Szűz Mária-templomból, Nántűről, Szaniszlóról, valamint Szatmárnémeti különböző plébániáiról és a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontból érkeztek énekkarok. A jubileumi szentév jegyében zajló találkozó a Remény Évének kiemelt eseménye volt, amely nemcsak a zene, hanem a hit, az egység és a közösség ünnepévé vált.
A találkozó püspöki szentmisével kezdődött, amelyet Nm. és Ft. Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök mutatott be. A főpásztor a szentmise kezdetén a jubileumi év kegyelmi üzenetére irányította a figyelmet: a szentév ajtaja nyitva áll, beléphetünk az igazi Krisztusi életbe. Hangsúlyozta, hogy a jubileumi időszak különleges alkalom arra, hogy Isten irgalmát befogadva a hívők teljes megújulásban részesüljenek – elnyerve nemcsak bűneik bocsánatát, hanem a bűnökért járó ideig tartó büntetések elengedését is. A püspök arra buzdította a jelenlévőket, hogy Szent Lukács evangélista közbenjárását kérve újítsák meg hitüket és szolgálatukat az egyházban.
Homíliájában Schönberger püspök a nap szentjéhez, Szent Lukács evangélistához kapcsolta a kórusok szolgálatát. Lukácsot az öröm és a szépség evangélistájaként mutatta be, aki evangéliumában az énekek és himnuszok – a Magnificat, a Benedictus és a Nunc dimittis – által az egész megváltástörténetet mennyei oratóriumként tárja elénk. A megváltás története Lukácsnál nemcsak szó, hanem ének által kifejezett öröm: az éneklés Isten iránti szeretet és az öröm kifejezése, amelyben a hívő ember szíve és lelke is megszólal.
A püspök Szent Ágoston híres mondását idézte: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik.” Majd mosolyogva fűzte hozzá: talán Szent Ágoston édesanyja, Szent Mónika mondta helyesen, hogy „aki énekel” – nem feltétlenül „szépen”, hanem őszintén és hittel. Mert Isten nem a tökéletes hangot, hanem a szeretettel teli szívet keresi.
A püspök atya rámutatott, hogy az emberi hang különleges ajándék: egyszerre testi és lelki valóság. A hang a lélek lehelete, amely Isten teremtő leheletéből fakad. Amikor valaki énekel, ebből az isteni leheletből ad vissza valamit Istennek dicséretként és a világ szépségének kifejezéseként. Még a próbateremben elhangzó egyszerű hangpróba is Isten dicséretét szolgálhatja.
A kórusélet példáján keresztül a püspök az egyház egységéről is szólt: egy kórus akkor szól szépen, ha tagjai figyelnek egymásra, együtt lélegeznek és harmóniában énekelnek. Ugyanígy az egyházban is minden „szólamnak” egymásra kell figyelnie, mert ahol harmónia van, ott jelen van a Szentlélek. A kórus harmóniájában Isten teremtett rendje válik hallhatóvá. Egy szép, tisztán megszólaló énekben a Szentlélek jelenléte tapasztalható meg. Ha egy dallam megérinti az ember szívét, ott már az evangélium munkálkodik.
A püspök atya a hűség fontosságát is hangsúlyozta, példaként állítva Lukácsot, aki Szent Pál apostol mellett mindvégig kitartott. A szolgálat nem mindig könnyű, néha hosszú próbák, fáradt hangok, hideg templomok és korai vasárnapok kísérik, de az Úr nem hibátlan teljesítményt, hanem hűséget és szeretetet kér. A főpásztor párhuzamot vont az evangélium szavaival is, ahol Jézus 72 tanítványt küldött ki a világba. Nem tudósokat és prédikátorokat, hanem egyszerű embereket, akik vállalták az örömhír továbbadását. Ti is ilyen tanítványok vagytok – bíztatta a püspök a kórusokat –, amikor éneketekkel örömöt és hitet visztek az emberek közé, a templomban, egy esküvőn vagy éppen temetésen.
A ti hangotok az evangélium hangja – zárta homíliáját Schönberger Jenő püspök. Ti vagytok a Zsoltárok élő folytatása, a Magnificat mai megszólalásai. Amikor énekeltek, nemcsak hangot adtok, hanem hitvallást is tesztek, hogy jó az Úr, és öröm az Ő szolgálata.
A szentmise után a kórusok három-három művel mutatkoztak be, tanúságot téve arról, hogy az éneklés nem csupán művészet, hanem imádság is. A találkozó zárásaként minden kórus közösen énekelte el a „Remény himnuszát”, amely az idei jubileumi év mottóját is megszólaltatta: „Egy szívvel, egy lélekkel és egy hitben.”
A kórusok fellépését követően Czier István plébános, az egyházmegye egyházzenei felelőse megköszönte a kórusok jelenlétét és a plébániai életbe való aktív bekapcsolódásukat. Minden énekkarnak további sok kegyelmet és kitartást kívánt szolgálatukhoz, majd meghívta a résztvevőket a Megmaradás Házába, ahol a számukra készített szeretetvendégség várta őket. A közös ebéd és a kötetlen beszélgetés alkalmat adott arra is, hogy a különböző plébániák énekkarai jobban megismerjék egymást és megosszák tapasztalataikat.
Az eseményt a Szatmári Római Katolikus Püspökség Pasztorális Irodája szervezte. A találkozó a zene és a hit közösségi erejét ünnepelte: az énekkarok hangja nemcsak a Székesegyház falait töltötte be, hanem a hívek szívét is, akik közösen adhattak hálát Istennek a zene, a közösség és az öröm ajándékáért.
