Kedves Testvérek!
A Szatmári egyházmegye Ígéret Évének első karácsonyán az ünnepi szentmise olvasmányait hívom segítségül, hogy betekinthessünk a megtestesülés titkába.
Izajás próféta örömhírt hirdető jövendölése Isten békéjéről és szabadításáról ad hírt. Amikor megjövendöli, hogy Isten megvigasztalja népét, megváltja Jeruzsálemet, már előre mutat, arra a pillanatra, amikor a betlehemi gyermeksírás lesz Isten végső vigasztaló szava. (v. ö. Iz 52,7-10)
A Szentleckében felolvasott Zsidókhoz írt levél pedig összefoglalja az Ószövetség hosszú történetét, melyben sokan és sokféleképpen közvetítették Isten ígéretét. Végül az ígéretek fonala egyetlen irányba, Krisztus felé mutat. Karácsonykor nem csupán egy gyermek születik meg, hanem a próféták jövendölései teljesednek be. (v. ö. Zsid 1,1-6)
A János-evangélium örömhírének nyitánya erről így ír: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige… És az Ige testté lett, és közöttünk lakott.” (v. ö. Jn 1,1-18) Ezek a szavak évszázadok óta karácsony legmélyebb titkát hordozzák. Az örökkévaló Isten belépett az időbe, a láthatatlan Isten láthatóvá lett, a világosság beragyogta a sötétséget, és az emberiség rég várt reménye testet öltött és megszületett Betlehemben. A karácsony lényege nem egy szép mese, nem is csupán hagyomány, hanem Istennek az ember iránti felfoghatatlan szeretete.
Szent János evangéliuma nem a betlehemi jelenettel kezdi a történetet, nem az angyalokkal, pásztorokkal, csillaggal vagy jászolba fektetett kisdeddel. Ő az örökkévalóság kapuját tárja fel, ahol a világ teremtése előtt már jelen volt az Ige – Jézus Krisztus –, és akiben minden élet és minden világosság forrása van. Benne az örökkévaló Isten egészen közel jött hozzánk. Testté lett, emberré lett, közénk született.
Jézus Krisztus, az Isten megígért Messiása, nem palotában látta meg a napvilágot, hanem egy barlangistállóban, nem királyi pompában, hanem egy egyszerű családban. Szűz Mária és Szent József családja az első földi közösség lett, amely befogadta. Karácsonykor ezért nem csupán egy születést ünneplünk, hanem azt a tényt, hogy Isten belép az emberi kapcsolatokba. Hogy számára érték a család, az otthon, az emberi szívek közössége. Amikor Isten emberré lett, az ember életének egyszerűségét és törékenységét nemhogy elkerülte volna, hanem épp ezt ölelte magához.
Sokan az idei karácsonykor sincsenek könnyű helyzetben. Vannak, akik távol vannak szeretteiktől, vannak, akik veszteségeket hordoznak, és vannak, akik a magány csendjével küzdenek. Azok, akik együtt lehetnek szeretteikkel sose feledjék, a karácsony arra is hív, hogy családot teremtsünk ott, ahol látszólag nincs. Például egy ünnepi ebédre szóló meghívással, egy telefonhívással, vagy csupán egy együttérző, szeretetteljes meghallgatással.
De Szent János azt is megjegyzi, hogy az Ige, aki által az egész világ lett, a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ez a fájdalmas mondat arra emlékeztet, hogy Isten soha nem erőlteti magát reánk. A szeretet nem kényszerít. Krisztus ma is kopogtat a szívünk ajtaján. Arra vár, hogy befogadjuk őt, hogy a lelkünkben is megszülethessen. Mert karácsony végső soron nemcsak Betlehemben történt, hanem akkor válik teljessé, amikor bennünk is megtörténik. Amikor a szívünkben helyet készítünk Annak, aki maga a Szeretet. Amikor engedjük, hogy Isten világossága a mi életünkben is fényt gyújtson. Amikor nemcsak ünnepeljük, hanem befogadjuk Jézust.
Ha Krisztus a szívünkben megszületik, akkor békévé formálja a nyugtalanságunkat, reménnyé a bennünk lévő csüggedést, és önzésünket szeretetté. És ami talán a legfontosabb, nemcsak bennünket ajándékoz meg, hanem rajtunk keresztül másokat is. Mert Isten szeretete soha nem marad meg önmagának. Aki befogadja Krisztust, az maga is békét és szeretetet sugároz tovább. Rajta hát, tárjuk nagyra szívünk ajtaját, hogy a Kis Jézus megszülethessen benne!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott karácsonyt, Krisztus világosságával betelt ünnepet mindannyiunknak!
+Jenő püspök
