2025. június. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2025. június. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A remény ünnepe Szatmár szívében – megtartották a XXVII. Hám János Napokat

2025. május. 16.

2025. május 15-16. között rendezték meg a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum hagyományos rendezvénysorozatát, a Hám János Napokat. Az immár több mint negyedszázados múltra visszatekintő esemény, az idei évben különleges hangsúlyt kapott a „Remény Éve” keretében, Ferenc pápa szavaival a középpontban: „Legyünk a remény hordozói és hidak építői!”

Az ünnepséget csütörtök reggel püspöki szentmisével nyitották meg a szatmárnémeti Székesegyházban. Schönberger Jenő megyéspüspök a szentmise bevezetőjében szeretettel köszöntötte a jelenlévőket: paptestvéreit, külön kiemelve P. Miklós Claudiu SJ atyát, az iskola 2011-2015 közötti spirituálisát, valamint az egyházi és világi közélet jelenlévő képviselőit és a meghívott vendégeket. Háláját fejezte ki a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai, diákjai és a szülők jelenlétéért, akik e nap közösségi ünneplésének legfőbb résztvevői. A főpásztor kiemelte, hogy a szentmise hálaadás, köszönet és közös ima, melyben Egyházunk élő közösségként gyűlik össze, hogy együtt vigye kéréseit, örömeit, nehézségeit az Úr elé. Arra bátorította a híveket, hogy mindannyian hozzák el saját szándékaikat is az oltárhoz, kérve Isten kegyelmét önmagukért és közösségeikért. A szentbeszédet P. Miklós Claudiu SJ atya, a palermói Gonzaga Campus lelkipásztori igazgatója mondta, aki prédikációjában a keresztény remény mibenlétéről elmélkedett. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a remény nem a tökéletes körülményekből fakad, hanem abból a bizonyosságból, hogy Isten hűséges és küldetést bíz ránk. A remény embere az, aki hűséggel és szeretettel szolgál, és akkor is kitart, amikor nehéz. A remény forrása nem önmagunkban, hanem a másik ember tekintetében, egy barát, tanár vagy szülő támogatásában is megmutatkozik. A prédikációban elhangzott Boldog Carlo Acutis gondolata is: „Mindenki eredetinek születik, de sokan másolatként halnak meg”. Ezzel a gondolattal is bátorította a jelenlévőket, hogy merjék felfedezni és megélni saját hivatásunkat. Az iskola, mint formáló közösség, a tudás és a hit közös tere, ahol a fiatalok nemcsak tanulnak, hanem saját küldetésükre is rátalálhatnak. Megboldogult Ferenc pápa szavaira utalva a remény nem egyéni menekülés, hanem közös felelősség, amely ma cselekvő szeretetként ölt testet. Krisztus arra hív, hogy jelenlétünkkel és tetteinkkel legyünk saját életünkben és mások életében is a remény hordozói.

A szentmise után a résztvevők koszorút helyeztek el Hám János püspök székesegyház előtti szobránál. A méltóságteljes pillanatokat a líceum egyik diákja, Lucaci Hanna szavalata tette még emlékezetesebbé.

A nap során a Megmaradás Háza és az iskola különböző helyszínei pezsgő élet színtereivé váltak. Az ünnepélyes megnyitót követően a diákok és tanáraik közösen ünnepeltek előadásokkal, vetélkedőkkel, sport- és kulturális programokkal. P. Miklós SJ előadása „A remény embere” címmel mély lelki útravalót adott a jelenlévőknek, míg Ft. Fanea József püspöki titkár által összeállított kisfilm Hám János püspök boldoggá avatásának folyamatába engedett betekintést.

A diákközösség számára szervezett vetélkedők – a Remény a Szentírásban, a SzakMaraton, a KvízPárbaj és a különféle bajnokságok – közösségépítő céllal zajlottak. A Zár-óra szabadulójáték és a JátékMester társasjáték is azt a célt szolgálta, hogy a fiatalok a játék és együttműködés révén élhessék meg az összetartozás örömét.

Különösen figyelemreméltó volt a Hivatások hangjai című pódiumbeszélgetés, amelyen orvos, ügyvéd, mérnök és szállodaigazgató osztották meg életútjukat a pályaválasztás előtt álló diákokkal és szüleikkel. Az est zárásaként a THE PHOENIX SM zenekar koncertje hozott könnyed, ugyanakkor értékes zenei élményt a jelenlévőknek.

A rendezvénysorozat második napján, pénteken került sor a XVI. Hám Zenei Versenyre, mely a tehetséges diákok bemutatkozási fóruma. A zsűriben helyet foglalt Varga György fizikatanár, a szatmárnémeti Algorithm együttes tagja. A díjátadó ünnepség méltó zárása volt a kétnapos programsorozatnak.

Az esemény ideje alatt látogatható volt az Erasmus+ program keretében készült interaktív kiállítás is „Kultúrséta hat országon át” címmel, amely a nemzetközi kulturális párbeszédet és nyitottságot közvetített.

A XXVII. Hám János Napok minden programpontjában tetten érhető volt a szervezőknek az a szándéka, hogy a fiatalok ne csupán ismeretekkel, hanem lelkiekben is gazdagodjanak. A rendezvénysorozat hűen tükrözte az intézmény szellemiségét: hitből fakadó nyitottsággal, közösségben nevelni a jövő nemzedékét a remény és az összetartozás jegyében.