Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hétfői, második napja már a budapesti HUNGEXPO konferencia központ területén folytatódott. Bár a kongresszus napjai azonos tematikával épülnek fel, mégis más-más témákat kínálnak a résztvevő zarándokoknak. A második nap témája a szeretet volt.
Az érkezést követően a résztvevők közösen elimádkozták a zsolozsma reggeli dicséretét, a Laudest, melyet hétfőn, a béke napján, Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezetett. Elmélkedésében a püspök atya az irgalom fogalmát emelte ki, hangsúlyozva, hogy ez „Isten szeretetének sajátossága”, majd hozzátette, hogy nem mondhatja magát Isten gyermekének az, aki nem irgalmas.
A közös imádságot katekézis követte, melyet Orani João Tempesta bíboros, Rio de Janeiro érseke tartott.
Ezután Szabó Konstantin görögkatolikus pap tanúságtételét hallhatták a zarándokok, aki a Szatmári Egyházmegye szomszédságából, Kárpátaljáról, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyéből érkezett, és szülőföldje magyarságának és egyházának megpróbáltatásokkal teli múltjáról beszélt. Kosztyu atyát a kommunizmusban, családtagjai tudta nélkül szentelték pappá és első önálló liturgiájára egészen 1989-ig kellett várnia.
1944 októberében a Szovjet hadsereg megszállta Kárpátalját és a Munkácsi egyházmegyét (a Lembergi és Sztaniszlávi Görögkatolikus Egyházmegyékhez hasonlóan) elkezdték beolvasztani az orosz pravoszláv egyházba. Ekkor gyilkolták meg Romzsa Tódor püspököt is. Koholt vádakkal csaknem 127 papot tartóztattak le, akik közül 30-an vértanúk is lettek. Az egyházmegyét 1989 végén legalizálták és ezt követően már nem büntették a Szent Liturgia végzését. Jelenleg 45 egyházközségben, 23 parókián és 22 filián 17 pap teljesít szolgálatot.
A görögkatolikus pap tanúságtételében hangsúlyozta, hogy az ellenség ma is ugyanaz, mint 40 évvel ezelőtt: a sátán, a gonosz, amely mint diabolosz, most is megosztani akar, olyan társadalmat létrehozni, ahol eltöröl mindent ami szép és jó.
A jövőről szólva kifejezte, hogy olyan államot képzel el, „aki értékeli azon törekvéseinket, hogy az egyház a közjót szolgálja. Gyerekeket és ifjúságot nevelnek erkölcsre, szépre és jóra, hitre oktatnak. Akik próbálnak szembeszegülni a rosszal, a hazugsággal, a természetellenes és Istentelen jelenségekkel”. – húzta alá a lelkipásztor, akinek szavait nyílt színi taps követte. Megjegyezte, hogy szentségi élet és Istenfélelem nélkül minden élet a kárhozat felé tart. „Ahol van szeretet és tudunk áldozatot hozni, ott van a jövő” – zárta gondolatait.
Eucharisztikus Kongresszus lévén minden program és előadás központja az Oltáriszentség, melyet a délelőtti szentmisékben közösen ünnepelnek a zarándokok. A hétfői szentmise főcelebránsa Piero Marini érsek volt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke, aki korában Szent VI. Pál pápa, Szent II. János Pál pápa és XVI, Benedek pápa szertartásmestere volt.
A szentmise evangéliumának a zsinagógában szombaton meggyógyított ember történetét olvasták fel.
Piero Marini érsek úgy fogalmazott, hogy miközben az „Isteni orvos” közelít felénk, ráébredünk, hogy az Eucharisztia – amit bűneinktől megtisztulva fogadunk – elsősorban nem az igazak számára fenntartott szentség, hanem útravaló minden ember számára.
„Mikor szentáldozáskor kinyújtjuk kezünket a megszentelt kenyér felé, engedjük, hogy megragadjon bennünket a feltámadt Úr keze, mert Ő azért jön, hogy üdvözítsen bennünket, segítsen nekünk kilépni a nehézségek közül, amelyekben élünk, hogy megújult lelkesedéssel folytassuk hitünk életének útját” – fogalmazott Marini érsek.
Majd hozzátette: „Az Eucharisztia ünnepléséből meg kell tanulnunk, hogy hitünk jövője nem csupán attól függ, hogy miképpen ünneplejük meg a liturgiát, hanem attól is, hogy miképpen tudunk élni abból a liturgiából, amit ünneplünk. (…) Ez az Eucharisztikus Kongresszus tanítson meg bennünket arra, hogy az Eucharisztia ünneplése mindig azt jelenti: betelesítjük a szeretet törvényét, amit az Úrtól kapunk és amelynek továbbadása a többiek számára az Úrtól kapott feladatunk.”
A délután folyamán négy különböző előadás közül válogathattak az érdeklődők.
Joseph-Marie Ndi-Okalla, Mbalmayo (Kamerun, Afrika) püspöke bemutatta a hallgatóságnak az Eucharisztia ünneplésének afrikai sajátosságait, melyben jelen vannak a hiedelmek, a törzsi hagyományok: beavatási rituálék, táncok, mozdulatok. A szentmisékben nagy szerepet kap a zene, a tánc az ütő- és húros hangszerek. Ugyanakkor az afrikai egyházaknak nincs különálló ünneplési formája. A keresztény közösség Eucharisztia iránti tisztelete ott is a nagycsütörtöki eseményekből ered.
A kameruni püspök Szent István királyról beszélve méltatta Erdő Péter bíboros hitét, radikális egyházi elkötelezettségét valamint azt, hogy hűségesen őrzi az ezeréves keresztény hagyományokat.
Böjte Csaba ferences szerzetes a reményről és a szeretet parancsáról tartott előadást, melyben kiemelte, hogy Jézus nem csak hirdeti, hanem gyakorolja is a szeretet parancsát, és ezáltal mindent embert elindított a jó úton, amelyen tovább haladva hirdetni kell a szeretet, szolidaritást és párbeszéd képességét. A hallgatóságot pedig arra kérte, hogy „higgyünk a szeretet végső győzelmében és merjük kimutatni egymás iránti szeretetünket.” – mondta a ferences szerzetes, akit többször is dübörgő tapssal szakított félbe a hallgatóság.
Mary Healy, a detroit-i Szent Szív Szeminárium biblikusa arról értekezett, hogy az Eucharisztiában a hívők Isten szeretét kapják a szívükbe, melynek végső célja a misszió; ahogy a szentmisében is halljuk: „Ite missa est”. Mary Healy-t Ferenc pápa nevezte ki 2014-ben a Pápai Biblikus Bizottság tagjává. Előadásában rávilágított arra is, hogy az Eucharisztikus élet megéléséhez elengedhetetlen a Szentlélek kiáradása. A Szentlélek által válik Krisztus szenvedése olyan valósággá amely által bűneinket megbocsátják, és Isten fiaivá és leányaivá fogadnak bennünket.”
Aki Damian Stayne-t az angol Cor ez Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség alapítóját szerette volna meghallgatni, szembesülhetett vele, hogy az Istennel való bensőséges kapcsolatra való meghívás az Eucharisztiában és Jézus Szent nevén keresztül történik. Az Egyház mindig is fenntartotta az Eucharisztia és a személyes imaélet szükségességét minden hívő számára. Kiemelte, hogy a szentmise ünneplésében teret kell adni a „szív válaszának”, mely csak alázat és az Eucharisztia iránti vágy hatására születhet meg.
