A kontemplatív, szemlélődő ima gyakorlására hív meg minden érdeklődőt a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája augusztus 20-22. között Nagyszokondra.
Augusztus 3-5 között került sor a szatmári egyházmegye sekrestyéseinek találkozójára. Idén a nagykárolyi és a szatmár-erdőd-ugocsai esperességből vettek részt sekrestyések a programon.
Szentignáci négynapos lelkigyakorlatnak ad otthont a Helga Winter Lelkigyakorlatos ház, Erdődhegyen, június 29 és július 3 között, melyet a Szatmári Püspökség világiak irodája szervez, Pakot Géza jezsuita atya, a Hám János Teológiai Líceum spirituálisa, és önkéntes munkatársai kísérésével.
Családos táborba várja az érdeklődőket a Szatmári Római Katolikus Püspökség Család Munkacsoportja, 2021. augusztus 18-21. között Erdődhegyre. Az idei családos tábor témája: Isten gondviselése – a család.
Június 26-án, szombaton 13 és 16 óra között városi szintű plébániai sportnapot hirdet Szatmárnémetiben az egyházmegye Világiak Irodája. A sportnap helyszínét a Kölcsey Ferenc főgimnázium udvarán lévő sportpályák adják.
Joel próféta könyvének egy részletével, valamint a prófétákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők a június 19-én 10 órakor kezdődő Bibliás találkozón, a Szentlélek templom Merk Mihály termében.