Hivatás ajándéka: Diakónus- és papszentelés a szatmári Székesegyházban

A szentmise elején Schönberger Jenő püspök szeretettel köszöntötte a szentelendők szüleit, rokonait és mindazokat, akik eljöttek a diakónus- és papszentelésre. Külön köszönetet mondott azoknak, akik imádsággal támogatták a szentelendők hivatását, és arra kérte őket, hogy a jövőben is kísérjék őket imával, hogy hűségesek maradjanak vállalt küldetésükhöz. Külön köszönetét fejezte ki Giampiero Gloder érseknek, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusának, amiért ellátogatott a Szatmári Egyházmegyébe, hogy azt személyesen is megismerje, és vállalta, hogy a papszentelés szertartását spanyol nyelven celebrálja. A főpásztor a Szentatya képviselőjét biztosította a Szentszék iránti hűségről, mind saját nevében, mind pedig az egyházmegye híveinek nevében, és imáiról, amelyeket kölcsönösen is kért. Tisztelettel köszöntötte továbbá a nunciatúra titkárát, Mons. Luca Caveada atyát is, aki elkísérte az érseket szatmári látogatására.

Homíliájában Schönberger Jenő megyéspüspök Izajás próféta szavait idézve: „Az Úr Lelke van rajtam, mert fölkent engem, elküldött, hogy örömhírt vigyek…”, arra emlékeztetett, hogy a hivatás kezdete nem a felelősség súlyáról, hanem Isten Lelkének ajándékáról szól. A diakónusi szolgálat nem egy szigorú szerepkör, hanem örömhírt vivő, gyógyító, felemelő küldetés, amelyből az emberek reményt meríthetnek.

A főpásztor bátorította a szentelendőket, hogy ne másokhoz mérjék magukat, hanem saját, rájuk szabott kegyelmi ajándékaikból éljenek, mert „nem kell Péternek lenned, ha Ferencnek hívnak”. A közösségben mindenki a maga helyén értékes és nélkülözhetetlen.

A diakónus szó jelentése „szolgáló”, de Jézus nem alárendelteinek, hanem barátainak nevezte tanítványait, és ez a barátság hívja meg a diakónust is arra, hogy Krisztus keze, füle és szíve legyen a világban. Végül így buzdított: „Ne féljetek a nehézségektől! Krisztus nem azt ígéri, hogy minden könnyű lesz, hanem hogy Ő veletek lesz minden nap.” A szentelés örömünnep, egy új élet kezdete, amelyben az Úr Lelke vezet és erősít.

A szatmári főpásztor szentbeszéde után Giampiero Gloder apostoli nuncius spanyol nyelven szólt a jelenlévőkhöz. Homíliájában az érsek atya, a papi hivatás lényegére és méltóságára irányította a figyelmet: a papság nem emberi kezdeményezés eredménye, hanem Isten szívéből születik, Ő az, aki meghívja és formálja szolgáját saját képmására. A pap élete nem csupán szolgálat, hanem életforma, amelyben minden a Krisztushoz való hasonlóságra való törekvés köré rendeződik. Szent II. János Pál pápa szavait idézve rámutatott: „a pap a legmélyebben a kereszt misztériumához kötődik.” Ez a misztérium – az önátadás, a szeretet és az engedelmesség – a papi élet legmélyebb lényege is.

A nuncius buzdította a felszentelendőket, hogy maradjanak hűségesek az imádsághoz, a szentségek kiszolgáltatásához, és a hívek iránti szeretethez, különösen a legszegényebbek és leginkább rászorulók felé, mert a pap nem önmagáért él, hanem Isten népéért.  Ugyanakkor a pap küldetése nem teljesedhet be közösség nélkül: ezért elengedhetetlen az Egyházhoz való hűség, valamint a püspökkel való egység.

Homíliája végén Gloder érsek arra hívta a jelenlévőket, hogy imádságaikkal kísérjék az újmisés papot, és emlékezzenek arra: minden felszentelt pap meghívást kapott arra, hogy az irgalmas Isten élő jele legyen a világban.

A szentbeszédet követően a szentelés szertartása az engedelmességi ígérettel folytatódott, amelyet a szentelendők a főpásztor kezébe tettek le. Ezt követte a Mindenszentek litániájának elimádkozása, majd Melega Ferenc részesült a diakónusszentelés szentségében, amelyet Schönberger Jenő megyéspüspök szolgáltatott ki. A felszentelt diakónus ezt követően magára öltötte az új szolgálat öltözetét a diakónusi stólát és a dalmatikát, majd átvette az evangéliumos könyvet, amely kifejezi, hogy immár küldetést kapott Isten igéjének hirdetésére.

A diakónusszentelést követte a papszentelés, amelyet Giampiero Gloder apostoli nuncius végzett. Az érsek kézrátétellel hívta le a Szentlelket a szentelendőre, Miguel Ángel Alcalde Orozco-ra, majd ugyanezt tették a jelenlévő paptestvérek is. Ezt követően a szentelendő felöltötte a miseruhát, majd az érsek szent krizmával megkente a kezét, jelezve, hogy a pap Krisztus küldötteként az Eucharisztia és a szentségek kiszolgáltatására kap felhatalmazást. A szertartás a béke köszöntésével zárult: a nuncius, a megyéspüspök és a jelen lévő papság békecsókkal fogadták maguk közé az újonnan felszentelt papot és diakónust.

A szentmise végén Schönberger Jenő megyéspüspök köszönetet mondott a frissen felszenteltek szüleinek minden áldozatukért, mellyel fiukat felnevelték, és Isten, valamint az Egyház szolgálatára elengedték. Arra kérte őket, hogy továbbra is kísérjék imával gyermekeik papi útját, és kívánta, hogy örömüket leljék bennük. Háláját fejezte ki a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Teológiai Karának, a Szatmárnémeti Redemptoris Mater szeminárium, valamint a Luganói Egyetem tanárainak, a neokatekumenális közösségek tagjainak, a plébános atyáknak és mindazoknak, akik a szentelendők hivatásának érését segítették. Külön megköszönte a háttérben imádkozók hűséges szolgálatát, a kántor, a kórus, a ministránsok, kispapok, sekrestyések és díszítők közreműködését, valamint az internetes közvetítés és az ünnepi ebéd lebonyolításán fáradozók munkáját. Végül Istennek adott hálát minden ajándékért, különösen a hivatás kegyelméért, és áldott ünneplést, valamint kegyelemteljes primíciát kívánt a felszenteltnek, melyre 2025. július 6-án, vasárnap de. 9 órakor kerül sor a Székesegyházban.