SAJTÓKÖZLEMÉNY
2025. szeptember 4–6. között tartották a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) 76. plenáris ülését, amelyen az ország római katolikus és görögkatolikus főpásztorai vettek részt. A találkozónak a Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye adott otthont abban a városban, amely Boldog Iuliu Hossu vértanú püspök tanúságtételének és szolgálatának nyomait hordozza.
Kiemelt jelentőségű pillanat volt a püspökök részvétele azon az ünnepségen, amelynek keretében a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem a Görögkatolikus Teológia Kar előterjesztésére díszdoktori (doctor honoris causa) címet adományozott Claudio Gugerotti bíborosnak, a Keleti Egyházak Dikasztériuma prefektusának.
Az ülés megnyitóján részt vett Claudio Gugerotti bíboros, valamint Giampiero Gloder érsek, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa. A két főpásztor vezette az eseményt megnyitó szent liturgiát a Színeváltozásról nevezett görögkatolikus székesegyházban, illetve az eseményt lezáró liturgiát a Szűz Máriáról nevezett Kongregáció kolostorában. Az ülés megnyitóján részt vett továbbá Ciprian-Vasile Olinici államtitkár (Vallásügyi Államtitkárság) és P. Ronny Alessio SJ, a Jézus Társasága provinciálisa.
A főpásztorok találkozója a Iuliu Hossu bíborosnak szentelt év jegyében zajlott, amelyet megemlékező programok kísértek, mint például a Kolozsvári Román Nemzeti Operában megrendezett ünnepi gála. A püspökök imában és testvéri közösségben adtak hálát Istennek Boldog Iuliu Hossu bíboros tanúságtételéért, és az Úr áldását kérték Lucian Mureșan bíboros, görögkatolikus nagyérsek számára, aki betegséggel küzd.
Az ülés során a főpásztorok felkeresték a helyi római katolikus közösséget is, és szeptember 5-én, pénteken, Kalkuttai Szent Teréz ünnepén szentmisét mutattak be a Szent Mihály-templomban.
A plenáris ülésen a következő három évre Böcskei László nagyváradi római katolikus püspököt a konferencia elnökévé, Aurel Percă érseket pedig az Állandó Tanács tagjává választották. A statútum szerint Lucian Mureșan bíboros a RKPK alelnöke.
A püspökök megvitatták az ifjúság- és családpasztorációt, a papságot, a társadalmi kommunikációt, az oktatást és a jogi területeket érintő témákat, amelyeket a RKPK bizottságai készítettek elő, ugyanakkor jóváhagyták az Katolikus Akció, valamint a Camino de Compostela Barátai Egyesület által bemutatott javaslatokat. A főpásztorok tanulmányozták a Püspöki Szinódus Általános Titkárságának legutóbbi dokumentumait, amelyek a XVI. rendes közgyűlés javaslatainak alkalmazására vonatkoznak, „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés” téma jegyében.
A RKPK következő plenáris ülésének a Jászvásári Római Katolikus Püspökség ad otthont 2026. május 11-13. között.
Az évente két alkalommal ülésező Romániai Katolikus Püspöki Konferenciát az ország római katolikus és görögkatolikus püspökei alkotják, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát, illetve az egységet Szent Péter utódával, a mindenkori pápával.
Francisc Ungureanu
főtitkár
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia
Böcskei László az RKPK elnöke