Május 25-én az Egyház Szent I. Orbán pápára emlékezik, akit különösen a szőlőművelők, borászok, kádármesterek és kocsmárosok védőszentjeként tisztelnek.
Szent Orbán a keresztényüldözések idején, 222-230 között volt Róma püspöke. Életéről kevés történeti adat maradt fenn. Az Egyház szentté avatta és vértanúként tiszteli.
Orbán pápa rendelte el, hogy a szentmise során használt kehely és paténa nemesfémből, aranyból vagy ezüstből készüljön, hogy az Eucharisztia méltó módon jelenhessen meg a hívek előtt. Innen ered, hogy a művészeti ábrázolásokon gyakran láthatjuk kezében kehellyel vagy szőlőfürttel, ami az Oltáriszentségre utal.
Sok vidéken Szent Orbán szobrot állítottak a dűlőkben, és körmenetekkel, imádságokkal kérték közbenjárását jó termésért, kedvező időjárásért. Szent Pongrác, Szent Szervác és Szent Bonifác mellett a „fagyosszentek” közé sorolják. A népi megfigyelések szerint május 25-e lehet az utolsó olyan nap, amikor éjjeli fagy sújthatja a virágzó szőlőt, s ezzel akár az egész éves termést is veszélyeztetheti.
E nap alkalmat kínál arra, hogy ne csak a szőlőtermelők és borászok védelmezőjeként emlékezzünk Szent Orbánra, hanem mint olyan egyházfőre is, aki a liturgia szépségére és méltóságára fordított figyelmet. Példája arra buzdít, hogy munkánkban és életünkben keressük Isten dicsőségét, és minden ajándékáért – legyen az termés, bor vagy élet – hálával forduljunk felé.
Emlé