Augusztus 20-án, Szent István király, a Szatmári Egyházmegye fővédőszentjének ünnepén Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök mutatott be szentmisét a szatmárnémeti székesegyházban. Az ünnepség a templom előtti Szent István-szobornál tartott koszorúzással folytatódott.
A szentmise előtt a főpásztor megáldotta az oltár elé kihelyezett új kenyeret, majd köszöntötte a jelenlévőket, köztük Varga-Bajusz Veronikát, a magyar kormány szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkárát, Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, továbbá a megyei és városi vezetőket. Hangsúlyozta, hogy Szent István ünnepe mindenekelőtt lelki jelentőségű: a szent király példája az örök élet felé vezető útra irányítja tekintetünket. Imádságra hívta a híveket, kérve Szent István közbenjárását, és emlékeztetett, hogy földi életünkben egymásért kell élnünk közösséget és testvériséget építve, hogy végül testvérként érkezhessünk meg az örök hazába.
Az ünnepi homíliában a megyéspüspök Szent István alakját állította a hívek elé, aki egyszerre volt államalapító és szent. Ezer évvel ezelőtt sziklára, vagyis Krisztusra építette nemzetünket, s halála előtt a koronát és az országot a Boldogságos Szűzanyának, a Magyarok Nagyasszonyának ajánlotta. Ez a hitből fakadó remény tette volt: István nem tudhatta a jövőt, mégis bízott Mária közbenjárásában és abban, hogy Isten a történelem viharai között is kíséri népét. A történelem igazolta bizalmát, hiszen Krisztushoz tartozó magyar közösségként ma is itt élünk.
Szent István példája ma is időszerű útmutatás. Az Egyház a jubileumi Szentévben arra hív, hogy „a remény zarándokai” legyünk: olyan emberek, akik életüket Krisztusra alapozzák, és másokat is a hit világosságához vezetnek. Az igazi tartósság nem a múló érdekeken áll, hanem az élő Kősziklán, Krisztuson; ezért maradhatott fenn hazánk az évszázadok megpróbáltatásai között. A főpásztor arra bátorított, hogy a jelen kihívásai közepette se a divatokra és a múló ígéretekre, hanem Krisztus szavára és igazságára építsük életünket. Így válhatunk „új emberekké”: levetve a közönyt, az önzést és a reménytelenséget, és felöltve Krisztus világosságát, amely erőt ad a mindennapokban.
A homíliájában rámutatott: mindannyian zarándokok vagyunk; nincs maradandó hazánk itt a földön, úton vagyunk az örök élet felé. Ez az út néha kanyargós és nehéz, de a cél biztos: Krisztus országa. Szent István népével együtt a pogányság éjszakájából indult a hit világossága felé. Ugyanilyen közösségi zarándoklatra hív ma is, egymást bátorítva, a közjót munkálva, hogy nemzetünk és országunk Krisztus tanítása szerint épüljön.
A főpásztor végül arra buzdított, hogy Szent István nyomdokain járva, közbenjárását kérve, bizalommal forduljunk Istenhez és Szűz Máriához, merjük örömmel megélni keresztény hitünket. Ha így élünk – egyénként, családként és nemzetként –, lesz jövőnk és erőnk, mert ugyanarra a sziklára építünk, amelyre Szent István is építette országát: Krisztusra. Ez az üzenet ad reményt és bátorítást a mai magyar közösségnek, hogy Szent István szellemi öröksége élő valóságként kísérje mindennapjainkat.
A szentmisét követően Varga-Bajusz Veronika államtitkár ünnepi beszédében kiemelte: augusztus 20-a nem csak Magyarország, hanem az egész magyarság közös születésnapja, amely több mint ezer év örökségét hordozza. Hangsúlyozta, hogy nem a szerencse tartott meg bennünket, hanem kereszténységünk, kultúránk, családjaink és hivatásunk, amelyek nemzetünk alapjai. Arra is felhívta figyelünket, hogy a hivatás soha nem lehet silány. El kell utasítanunk az önző, hamis ígéretekkel hitegető „prófétákat”! Hangsúlyozta az összetartozás fontosságát a Kárpát-medencében, valamint a nyelv, a hagyomány és a nemzeti identitás őrzését. Beszédének zárásaként külön kiemelte a béke értékét, amely nem passzivitás, hanem a családokra és a közösségekre épülő erő.
Kelemen Hunor szövetségi elnök ünnepi beszédének középpontjában Szent István öröksége és a közösség megtartó ereje állt. Rámutatott, hogy minden közösségnek van védőangyala. Szatmárnémeti számára Szent István, aki államalapítóként és a hit megerősítőjeként évszázadok óta láthatatlanul kíséri és óvja a híveket. A zajos világban különösen fontos kapaszkodókat találni, és tisztán beszélni arról, mi tartott meg eddig, és mi őrizhet meg a jövőben. Szent István példája szerint a jövőt mindig a múlt biztos alapjára kell építeni: kősziklára, nem homokra. A hit, a munka és az összefogás adja a közösség erejét; így lehet tervezni, építkezni és új jövőt teremteni. A városnak és a közösségnek azt kívánta, hogy továbbra is figyeljenek védőangyaluk szellemiségének útmutatásaira, hogy ne sodródjanak, hanem megmaradjanak és gyarapodjanak.
Az ünnepi beszédek után a hívek a székesegyház előtti Szent István-szobornál gyűltek össze, ahol az egyházmegye, a város és a megye, valamint a különböző intézmények és közösségek képviselői helyezték el a tisztelet koszorúit. A koszorúzást és a méltóságteljes megemlékezést a nemzeti ima közös eléneklése zárta, amelyben a jelenlévők együtt fohászkodtak hazánkért és a magyar nemzet jövőjéért.
