2026. március. 17. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2026. március. 17. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szent József Jézus nevelőapja, búcsúk

2026. március. 17.

Szatmárnémetiben, Nagybányán, Batizon és Kaplonyban is búcsút tartanak Szent Józsefnek, Szűz Mária jegyesének ünnepén.

Szent József Jézus nevelőapja. Az Újszövetség szerint Dávid házából származott és ácsként dolgozott Názáretben. Szűz Máriát jegyese volt. Amikor megtudta, hogy Mária gyermeket vár, titokban el akarta őt bocsátani. Álmában egy angyal hozta tudomására: Szűz Mária a Szentlélektől van áldott állapotban. Az ő életpéldája bátorító a mai reményvesztett ember számára: Isten a legreménytelenebb helyzetben is fel tud emelni, neki van válasza az emberi élet gondjaira.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Szatmárnémetiben, Nagybányán, Batizon, Kaplonyban, Aranyosmeggyesen és Nagypeleskén szenteltek templomot vagy kápolnát Szent József tiszteletére.

A nagybányai Szent József templom búcsúját 19-én, 16.30-tól román nyelven Nm. Ft. Böcskei László a nagyváradi megyés püspök, 18.00 órától pedig magyar nyelven mutatják be Ft. Német László belgrádi bíboros szónoklatával.

Szatmárnémetiben a Szent József templom búcsúját idén is a Székesegyházban ünneplik. A búcsús szentmisét 9.00 és 11.00 órai kezdési időpontokkal tartják Ft. Jakab Norbert a szatmárnémeti, Szent Antal plébánia plébánosának szentbeszédével.

Batizon 11.00 órától Ft. Harsányi László, erdődi esperes prédikációjával mutatják be a búcsús szentmisét.

Kaplonyban szintén 11.00 órától kezdődik az ünnepi szentmise, melynek meghívott szónoka Ft. Bíró Norbert kálmándi plébános lesz.

Aranyosmeggyesen március 21-én, 15-tól kezdődik a szentmise, Ft. Alcalde Orozco Miguel Angel túrterebesi segédlelkész prédikációjával.

Nagypeleskén pedig március 22-én, 11:00 órakor Ft. Néma Sándor, lázári plébános prédikációjával.