Február másodikát, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét, 26 évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa, a Szerzetesek világnapjává nyilvánította. Az évente ismétlődő ünnep az Istennek szentelt személyeket megállásra szólítja. Lehetőséget ad az Urnak kimondott igen megújítására, a társakkal való találkozásra, akikkel közös szolgálatra kaptak meghívást.
A 2023. évi Házasság Hete hivatalosan február 12-19. között kerül megrendezésre, azonban ahogy a korábbi években már megszokhattuk, a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája február hónap folyamán kibővített programsorozattal várja a házaspárokat.
A Szatmári Római Katolikus Püspökség, Világiak Irodája szervezésében 2023. január 20-22 között egyháztanácsos találkozóra került sor Erdődhegyen.
2023. február 9-12. között a nagybányai Szentháromság-plébánia szervezésében Cursillo lelkigyakorlatos hétvégét tartanak.
Az év első napján, Szűz Mária Istenanyasága ünnepén, a Püspöki Palota kápolnájában egész napos szentségimádást tartottunk, együtt imádkoztunk az Oltáriszentségben valóságos jelenlévő Jézus előtt.
„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Ez Karácsony ünnepének legszebb Isten-dicsőítése. Az angyalok éneke ma is megörvendeztet bennünket, mint egykor a virrasztó pásztorokat.