2024. május. 7. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. május. 7. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2021. október. 19.

 P 635 / 2021.

Minden Plébániai Hivatalnak

Szentatya, Ferenc Pápa üzenete a 2021-es Missziók Világnapjára.

„Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20)

2021. október. 18.

Istenünk, te vagy életünk forrása és célja. Szolgádat, Szent Vendel remetét az evangéliumi szegénység útján vezetted el a teljes lelki szabadságra, és őt pártfogónkul rendelted. Engedd, hogy az élet megpróbáltatásai közepette mindig az egyetlen szükségeset keressük.

2021. október. 18.

A Piarista Nővérek szeretettel hívnak és várnak minden 16 évnél idősebb fiatalt, aki október 23-án, szombaton, 18 órától szívesen bekapcsolódik egy online térben zajló, négy földrészt összekapcsoló eseménybe, mely online-találkozó témája: a hivatás.

2021. október. 14.

Huszonöt év, huszonöt búcsú. 1996. október 12-én szentelte fel Nm. és Ft. Reizer Pál püspök Nagykárolyban a Fatimai Szűz Mária-templomot, mely nem csak egyházmegyei kegytemplom, hanem a Romániai Fatimai Világapostolátus központja is egyben. A templombúcsú ünnepén Ft. Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes-plébános a hálaadás mellett a Jóisten áldását is kérte a hívek közösségére.

2021. október. 8.

1916. május 13. és 1917 október 13. között hat alkalommal jelent meg Szűz Mária Lúcia Santos, Francisco Martos és Jacinta Marto fatimai gyermekeknek.

2021. október. 7.

Szent István király a halálos ágyán országát a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Az eredeti ünnep október második vasárnapjára esett, azonban 1910-ben X. Piusz pápa október 8-ra helyezte át.