2024. május. 7. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. május. 7. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2020. július. 31.

Közös kirándulásukon, az egyházmegye sekrestyései ismét megtapasztalhatták Istennek, az emberek által való működését.

2020. július. 30.

Folyó év augusztus 1-jétől személyi változások lépnek érvénybe a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.

2020. július. 27.

A plébániaudvar, a templom takarítása által volt részük közösségi élményben azoknak a fiataloknak, akik bekapcsolódtak a „tettek napja” kezdeményezésbe.

2020. július. 22.

Vasárnap fél tizenkettőtől tartanak búcsús szentmisét Kálmándon.

2020. július. 4.

Legyen nyilvánvaló életeteken az, hogy Krisztust követitek, őt szeretitek – fogalmazta meg kérését Schönberger Jenő püspök a székesegyházban tartott pap- és diakónusszentelés alkalmával.

2020. július. 1.

Július 4-én, szombaton, 11 órától Jakkel Tamás és Garcia Fernandez Daniel diakónusokat pappá, Daly Attila szeminaristát pedig diakónussá szenteli Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti székesegyházban. Ennek kapcsán kérdeztük a papszentelés előtt álló diakónusokat.