2024. május. 7. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. május. 7. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2020. március. 16.

Az alábbi rendelkezések érvényesek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.

2020. március. 12.

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia közleményét ajánljuk a hívek figyelmébe.

2020. március. 11.

Zenés áhítaton gondolkodtak el nagyböjt üzenetein a hívek szombaton, a Zárda templomban.

2020. március. 10.

Fontos, hogy a kommunikáció útja személyeken keresztül vezessen és az életünk hitelességével kapjon megerősítést – véli Fábry Kornél, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főszervezője, akit a Szatmári Egyházmegye papjainak tartott előadása kapcsán szólítottunk meg.

2020. március. 2.

Nagyböjt ifjúsági imaóráján a világ kettősségében utat kereső fiatal képe jelent meg, a hitben való kitartásért imádkoztak.

2020. március. 1.

Bele van kódolva az emberi létezés alapjaiba, emberi természetünkbe a vágy, hogy fontosak lehessünk valakinek, hogy életünknek értelme legyen – hangsúlyozta Vojtku László a szombati bibliás találkozón.